Sebastian Kurtz, Ausztria külügyminisztere szerdán Tomislav Nikolić államfővel és Aleksandar Vučić kormányalelnökkel találkozott Belgrádban. Az osztrák külügyminiszter kijelentette, hogy Ausztria megpróbál ott segíteni Szerbia európai csatlakozási útján, ahol tud. Hozzátette, hogy Ausztria az idén 1,9 millió euróról 4 millió euróra növelte a regionális együttműködési alap költségvetését, ezzel jelentős segítséget tud nyújtani a régiónak. Ausztria és Szerbia nemcsak gazdaságilag és kulturálisan áll kapcsolatban egymással, hanem társadalmilag is, Ausztriában 300 ezer szerbiai származású polgár él, fűzte hozzá. Szerbia EU-s csatlakozásáról szólva nem tudott konkrét dátumokat mondani.
– Nem vagyok jós, hogy pontosan meg tudjam határozni, mikor fog Szerbia csatlakozni az unióhoz, de nagy örömmel látom, hogy a szerbiai polgárok és a politika kész végrehajtani a reformokat és felkészülni az unióra. Minél gyorsabbak a reformok, annál gyorsabb lesz a fejlődés, ez pedig a befektetők és a polgárok számára is fontos. Személy szerint azt kívánom, hogy Szerbia 2018-ra vagy 2020-ra már az unió tagja legyen – mondta Kurtz.
Az osztrák külügyminiszter kijelentette, hogy a szerb kormányalelnök céljait az osztrák vállalkozók is üdvözlik, és további befektetésre sarkallja őket. Örömmel vett részt a brüsszeli kormányközeli konferencián, és megelégedéssel nyugtázta, hogy más EU-s tagországok miniszterei is szívesen látnák Szerbiát az EU-ban.
– Ausztria nemcsak szóban, hanem tettekkel is támogatni fogja Szerbia európai uniós útját – hangsúlyozta Kurtz. Végezetül megjegyezte, öröm látni, hogy 100 évvel az első világháború kitörése után lépésről lépésre, de egyesül Európa.
Aleksandar Vučić szerint Szerbia az osztrák állami berendezkedés modelljét szeretné meghonosítani, majd hozzátette, hogy ezért éveket, sőt évtizedeket kell még dolgoznia.
– Ausztria Szerbia számára nemcsak az egyik legkiemelkedőbb partnere az Európai Unióba vezető úton, hanem a legnagyobb befektetőnk is. Arra kértem az osztrák külügyminisztert, hogy Ausztria mindenben segítse országunkat, vagyis mutasson rá hibáinkra, gyengeségeinkre, hogy ugyanolyan szorgalmas és dolgos társadalommá válhassunk, mint amilyen az osztrák – mondta Vučić.
Hozzátette, azért kéri Ausztria segítségét, mert Belgrád eltökélt célja, hogy Szerbia stabil és a befektetőknek nyitott állam legyen.
– Attól függetlenül, hogy az EU miként fog dönteni, mi 2018 végére, 2019 elejére elvégezzük a munkánkat, legyen szó akár a reformokról vagy akár a Koszovóval kapcsolatos fejezetről – szögezte le a szerb kormányalelnök.
Szerbia jó úton, a reformok útján halad, amely által modern állammá fog válni, és felkészült arra, hogy akár már ma is az EU teljes jogú tagjává váljon, sőt talán egyes EU-s tagországoknál is felkészültebb erre, mondta Tomislav Nikolić államfő. Véleménye szerint Szerbia számára nagyon nagy jelentősége van Ausztria EU-integrációs segítsége. Az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából Nikolić és Kurtz egyetértett azzal kapcsolatban, jó lenne rámutatni arra, hogy a múlt Szerbiát és Ausztriát nem szétválasztja, hanem az egyesült Európa jobb jövője érdekében közös munkára ösztönzi.



