2024. május 8., szerda
KÉSZÜLŐDÉS A KÖVETKEZŐ TANÉVRE

Vajon többet fizetünk a könyvekért, tanszerekért?

Itt a nyári szünet, a pihenés ideje. Valóban így van az iskolás gyermekeink számára, nekünk, szülőknek viszont már fájhat a fejünk előre, hiszen csak néhány hetünk van beszerezni a következő évre szükséges tankönyveket és taneszközöket.

Szabadkán jártunk utána, milyen lehetőségek kínálkoznak ezek megvásárlására, és mennyire kell majd mélyre nyúlnunk a zsebünkben. Felkerestünk egy könyvkereskedést és két papírüzletet, amelyek tankönyvek forgalmazásával foglalkoznak. Elmondták, már eddig is sokan leadták tankönyvrendeléseiket, de a tanszerek vásárlása még várat magára.

– Fogadjuk a magyar és szerb nyelvű általános és középiskolás tankönyveket megrendelését. Lehetőség van részletfizetésre csekkekkel, bankkártyával, illetve készpénzben augusztus végéig. Mindegyik kiadóház tankönyvei kaphatóak nálunk – mondta Valentina Đurđević, a Službeni Glasnik könyvkereskedője.

A tankönyvek mellett fontos szerepet kapnak a taneszközök és kellékek bevásárlása is, melyek összege ugyancsak nem kis összeg. Megérdeklődtük, hogyan alakulnak az idei tanszerárak.

– A füzetek ára függ a minőségtől és a küllemtől. Például a nagy formátumú füzetek, amelyek a legkelendőbbek, 80–200 dinárért mennek és nagyon szépek az idei évben. A ceruzák 20–100 dinár, képzőművészetre rajztömbök 65–110 nagyságtól függően, a filctollak 250–500 dinárba kerülnek. A táskák 2800–7000, a középiskolásoknak való pedig 3500–3600 dinár, divatosak és minőségesek. A kisiskolásoknak való tolltartó üresen 600, megtöltve pedig 1000–2000 dinár – részletezte Liljana Šerko a Mapa–5 papírkereskedés tulajdonosa.

A jelek szerint kicsivel magasabb összegért tudjuk megvásárolni a tanszereket, viszont a tankönyvek árai nem emelkedtek. Ez jó hír, hiszen az iskolai tanévkezdéshez ezeket a legfontosabb beszerezni.

– A tankönyvcsomagok az első osztályosok számára 7000, a nyolcadikosoknak 25 000 dinár, persze ez a kiadóháztól is függ. Lehet részletben fizetni, a vásárló dönti el, hogyan szeretné. Mi a könyveket akkor adjuk ki, amikor a teljes összeg befizetésre került, de ajánljuk, hogy augusztus 10-éig tegyék meg, hogy időben megkaphassák a tankönyveket. Sokan már meg is kapták. Ebben az évben szerencsére nincs fennakadás, mint előző években, hogy ne lenne elegendő kinyomtatott példányszám. Időben kapjuk meg azokat, amiket megrendeltünk. Viszont augusztusban nem tudni előre, hogy feltorlódik-e, mert Belgrádban akkor osztják ki idéntől kezdve az ingyenes könyveket, így ez lehet, hogy befolyásolni fogja a kiszállítást, emiatt is igyekeztünk idejében megrendelni őket. Ami a tanszereket illeti, a füzetek, az íróeszközök és egyéb kellékek árát, ezek 10%-ot emelkedett tavalyhoz viszonyítva, de a táskák sajnos többet – foglalta össze a Stil-B papír- és ajándékbolt igazgatónője, Mladenka Petrović.

Természetesen sok szülő nem engedheti meg magának, hogy évente ekkora összeget elkülönítsen erre a célra, ebben az esetben is akadnak alternatív megoldások, vásárolhatóak használt tankönyvek is. Abban az esetben, ha nem tudjuk iskolán belül, illetve ismerősökön keresztül ezt megtenni, a közösségi oldalak roskadásig vannak használt tankönyvek hirdetéseivel, darabonkénti ára 200 és 500 dinár között mozog, tehát féláron, vagy akár harmadáron is hozzá tudunk jutni.

Tanácsos azonban időben beszerezni a szükséges tanszereket és tankönyveket, ha el szeretnénk kerülni a szokásos tömeget a boltokban, valamint nem szeretnénk kicsúszni az időből és szeptemberben felkészületlenül indítani gyermekünket az iskolába.

Nyitókép: Gál Hermina