2025. július 10., csütörtök

Tartományi eszközökből 161 millió dinár

A középiskolások utaztatására és a nemzeti kisebbségek nyelvhasználata előmozdítására kiírt pályázat kedvezményezettjei átvették a szerződéseket

– Azon önkormányzatok képviselőinek adtuk most át a támogatási szerződéseket – 161 millió dinár értékben –, amelyek két pályázatunkon sikeresen vettek részt. Az egyik pályázat a középiskolások utaztatásának támogatására irányul, erre 151 millió dinárt különítettünk el. A másik pályázat célja a többnyelvűség előmozdítása Vajdaságban, amire 10 millió dinár áll rendelkezésre – emelte ki Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár tegnap a szerződések átadásán.

Rámutatott, a tartományi oktatási titkárság már évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy segítséget nyújtson a középiskolások útiköltségeinek fedezéséhez.

– Ez különösen fontos azoknak a fiataloknak, akik más településen lévő középiskolát választanak. Ezzel a támogatással segítjük a családokat, és hozzájárulunk ahhoz, hogy minden tanuló megfelelő oktatásban részesüljön – fogalmazott Ótott Róbert, aki a többnyelvűség érvényesülésének támogatásáról szólva hangsúlyozta:

– Vajdaság sokszínűsége az egyik legnagyobb értékünk. Éppen ezért rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát évről évre ösztönözzük. Ez a támogatás is ezt a célt szolgálja. Lehetőséget ad arra, hogy az önkormányzatok például többnyelvű feliratokat helyezzenek ki közterületeken. Ezzel is előmozdítjuk a kisebbségi nyelvhasználat láthatóságát és megerősítését. A jövőben is számítani lehet arra, hogy hasonló jellegű pályázatok kerülnek kiírásra.

Pokrajinski sekretar Robert Otot i zamenica sekretara Slađana Bursać u društvu zamenika gradonačelnika Karolja Valke (fotografija Lasla Parackog)

Ótott Róbert tartományi titkár és Slađana Bursać titkárhelyettes Valka Károly alpolgármester társaságában (Paraczky László felvétele)

– Ez, a középiskolások utaztatását szolgáló támogatás rendkívül fontos önkormányzatunk számára. Már évek óta rendszeresen pályázunk rá, hiszen sok diákunk jár más települések iskoláiba – hangsúlyozta Valka Károly, Kúla község alpolgármestere a támogatás kapcsán. 
Mint elmondta, az önkormányzat ezúttal mintegy 8 millió dinárban részesült, amit az utazási költségek fedezésére fordíthatnak.
– Különösen a magyar közösség szempontjából bír nagy jelentőséggel ez a támogatás, mivel Kúla községben jelenleg nincs magyar nyelvű középiskolai oktatás. A magyar diákok ezért más városokba – például Topolyára, Zomborba, Újvidékre vagy Szabadkára – kénytelenek bejárni. Ez jelentős anyagi megterhelést ró a családokra, így ez a támogatás valódi segítséget jelent számukra – fogalmazott Valka Károly.
Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere szintén méltatta a pályázati lehetőséget: 
–  Zenta község számára különösen fontos, hogy a középiskolás tanulóink megkapják a szükséges segítséget ahhoz, hogy naponta ingázni tudjanak otthonuk és a más községben lévő középiskola között.
Elmondása szerint az elnyert támogatás több száz család számára jelent könnyítést:
– A diákok könnyebben eljuthatnak azokba az iskolákba, amelyeket maguk választottak, és ahol színvonalas oktatásban részesülhetnek. Ez a szülők válláról is jelentős anyagi terhet vesz le – hangsúlyozta a polgármester.

 

Gradonačelnica Hajnalka Buranj sa pokrajinskim zvaničnicima (fotografija Lasla Parackog)

Burány Hajnalka polgármester a tartományi tisztségviselőkkel (Paraczky László felvétele)

Kónya Róbert, Magyarkanizsa község polgármesteri tanácsosa is elégedetten nyilatkozott a támogatások kapcsán:
– A mai napon Magyarkanizsa község több mint 3 millió dinár támogatásban részesült, amelyet a diákok utaztatási költségeinek fedezésére fordíthatunk. A másik támogatási tétel, amelyet most kaptunk, a kétnyelvű feliratok elkészítését és kihelyezését szolgálja, mintegy 2 millió dinár értékben. Ez az összeg elsősorban nyomtatványok, űrlapok, intézménynevek, valamint különféle kétnyelvű kiírások esetén alkalmazható. A támogatottak között helyi szervezetek, közvállalatok és helyi közösségek is szerepelnek. Többek között kétnyelvű utcanévtáblák is kihelyezésre kerülnek majd, ami szintén hozzájárul a nyelvi egyenjogúság erősítéséhez Magyarkanizsán.

 

Robert Konja je preuzeo ugovor za podršku dodeljenu Kanjiži (fotografija Lasla Parackog)

Kónya Róbert vette át a Magyarkanizsának megítélt támogatásra vonatkozó szerződést (Paraczky László felvétele)

Szabados Fodor Beáta, a szenttamási önkormányzat tájékoztatással és kultúrával megbízott tanácstagja elmondta, hogy ez a támogatás valóban nagy segítséget jelent a középiskolás gyermeket nevelő szülők számára. Mint hozzátette, a támogatásnak köszönhetően a község lehetőséget kap arra, hogy a szülőknek bizonyos összeget visszatérítsen a havi buszbérletek vagy egyéb utazási kiadások után.
– Mindannyian tisztában vagyunk vele, milyen tetemes összegeket jelenthet a havi utaztatás. Ezért is fontos, hogy ezzel a pályázattal visszajuttathatunk valamennyit a szülők által befektetett pénzből, enyhítve ezzel a családok mindennapi anyagi terhein is – fogalmazott Szabados Fodor Beáta.

 

Beata Sabadoš Fodor: Ova podrška predstavlja veliku pomoć za ljude Srbobrana (fotografija Lasla Parackog)

Szabados Fodor Beáta: A szenttamásiaknak nagy segítség a támogatás (Paraczky László felvétele)

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Paraczky László felvétele