2024. október 15., kedd

Történelmi értékek és kortárs szemlélet

Negyvenhárom elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait a szabadkai MTTK-n

Negyvenhárom elsőéves hallgatóval indul az új akadémiai év a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon. A beiratkozók közül 15-en okleveles kommunikátor szakra, 15-en okleveles óvodapedagógus szakra, 13-an pedig okleveles tanító szakra nyertek felvételt. Jelenleg több mint 200 hallgató folytatja tanulmányait az intézményben.

Az MTTK 2006-ban alakult, és már a 18. generációját neveli. A fakultáson tegnap tartották meg a tanévnyitó ünnepséget, ahol dr. Pintér Krekić Valéria, az intézmény dékánja köszöntötte a „gólyákat". Mindenkinek gratulált a sikeres felvételihez, és kitartást, elszántságot, valamint jó egészséget kívánt az újonnan érkezett hallgatóknak.

Az eseményen dr. Raffai Judit dékánhelyettes is üdvözölte az elsőéveseket, és röviden ismertette az egyetemi élet fontosabb aspektusait, a kar hagyományait és innovációit.

– Fiatal intézmény vagyunk, idén ünnepeljük a kar 18. születésnapját. Ennek ellenére mégis jelentős hagyományokkal rendelkezünk, hiszen a szabadkai nagy múltú, 1871-ben alapított Tanítóképző örökösei vagyunk. Ez kötelez bennünket, és egyben folytonosságot is mutat. Az óvóképző szak valamivel később indult, de már az is öt évtizedes múltra tekint vissza itt a városban. A kar innovációjának nevezhetjük az okleveles kommunikátor szakot, amely öt éve indult útjára.

Az intézményünket a hagyomány és az újítás kettőssége határozza meg. Történelmi értékek és kortárs szemlélet találkoznak egy patinás épületben, modern körülmények között. Ez a kettősség nem csupán véletlen, hanem tudatos választás eredménye, hiszen sajátságos helyzetben vagyunk. Feladatunk nemcsak a minőségi tudásátadás és az oktatás, hanem fontosnak tartjuk azt is, hogy kisebbségi intézményként hozzájáruljunk a vajdasági magyar értelmiség képzéséhez. Örömmel támogatjuk hallgatóink sokszínűségét, tehetségét, kreativitását, és igyekszünk teret adni mindezek bemutatására is – hallottuk a dr. Raffai Judittól.

A tanévnyitón az egyetemisták megismerhették leendő tanáraikat, a vezetőségek tagjait és a szakszolgálatok munkatársait is. A hagyományokhoz híven sor került a „gólyák” fogadalomtételére is a Hallgatói Önkormányzat vezetésével. Az elsőévesek az egyetemi eskü letétele után az egyetem teljes jogú tagjaivá váltak.

Az MTTK-n az oktatási kínálat széleskörű, ugyanis pedagógiai, pszichológiai, módszertani képzések és akkreditált pedagógus-továbbképzések is zajlanak az épületben. Az intézményben az alapképzés mellett mesterképzést is folyik, egyelőre az okleveles tanító- és az okleveles óvodapedagógus szakon, de hamarosan, lehet már az idei évben, elindulhat az okleveles kommunikátorok számára is a mesterképzés.

Nyitókép: Megtelt az MTTK díszterme elsőéves hallgatókkal (Dér Dianna felvétele)