Az újvidéki Magyar Tanszék idén is 20 állami költségvetéses, valamint 5 önköltséges hellyel várja a középiskolásokat. A felvételire június 21-én, 22-én és 23-án lehet jelentkezni 8 és 13 óra között...
Oktatás
Jövő héten záróvizsgáznak a szerbiai nyolcadikosok. Az anyanyelvi tesztre szerdán, a matematikára csütörtökön, a választott tantárgy tesztlapjainak kitöltésére pedig pénteken kerül sor 9 és 11 óra...
– Három vajdasági iskolába került most a kínai Pantum Internation nyomtatókat gyártó cég ajándéka a vállalat képviselőinek köszönhetően. A Topolyai Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon tavasszal az M...
Slavica Đukić Dejanović, a Szerbiai Szocialista Párt tisztségviselője megerősítette a szárnyra kelt híreket, miszerint pártja jelölte a megüresedett oktatási miniszteri tisztségre, jelenti a belgrá...
Még nem kapták meg az eredményeket a gimnáziumok és szakközépiskolák harmadik osztályos tanulói, akik állami próba érettségi vizsgát tettek, írja a 021.rs hírportál.
Kedden hivatalosan is véget ért a tanév a szerbiai általános iskolákban és középiskolákban, így az elkövetkező két hét az osztályzatok javításáról, a pótórákról, az emelt szintű oktatásról és a fel...

