2024. május 9., csütörtök

Pályázati felhívás az MNT második felsőoktatási ösztöndíjpályázatára

A Magyar Nemzeti Tanács elnöke meghirdeti a következő

PÁLYÁZATI FELHÍVÁST
A MAGYAR NEMZETI TANÁCS 2023–2024. ÉVI MÁSODIK FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATÁRA

I. A PÁLYÁZAT FELTÉTELEI

A Tanács felsőoktatási ösztöndíjprogramjáról szóló határozata alapján azok a személyek pályázhatnak a Tanács 2023–2024. évi második felsőoktatási pályázati felhívására, akik az alábbi feltételek mindegyikének eleget tesznek:

·     első ízben iratkoztak be valamelyik felsőoktatási intézmény bármely évfolyamára;

·     a Szerb Köztársaságban akkreditált szakfőiskolai, illetve akadémiai alapképzésre nyertek felvételt;

.     magyar nyelven végezték általános és/vagy középiskolai tanulmányaikat, illetve a Tanács elnökének külön erre a célra kinevezett bizottsága mentesített ezen alapfeltétel alól;

·     nyilatkoznak, hogy diplomázásuk után legalább 3 (három) évig Szerbiában fognak dolgozni lehetőség szerint a tanulmányaik során szerzett képesítésnek megfelelő munkakörben.

A pályázatok beadási ideje: 2023. október 6. – október 20., 14 óra.

II. A KIOSZTÁSRA KERÜLŐ ÖSZTÖNDÍJAK SZÁMA ÉS NAGYSÁGA

E pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő ösztöndíjak száma: 100.

A Tanáccsal megkötött szerződés meghatározza az ösztöndíjak nagyságát, havi folyósításának idejét, a folyósítási hónapok számát éves szinten, a jogosultsági feltételek megszűnését, az ösztöndíj visszafizetési kötelezettségének eseteit és a szerződő feleket érintő egyéb jogokat és kötelezettségeket A Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási ösztöndíjprogramjáról szóló határozat rendelkezéseinek értelmében.

III. A PÁLYÁZÁS MÓDJA

A pályázatot kizárólag a Magyar Nemzeti Tanács által közzétett formanyomtatványokon lehet beadni. A pályázati kérelmet két eredeti példányban, a kettő nyilatkozatot pedig egy-egy eredeti példányban kell benyújtani, zárt borítékban.

A pályázati kérelmet elektronikus formában kell kitölteni és rögzíteni. A pályázati űrlap regisztráció útján érhető el. Regisztrálni a breki.mnt.org.rs oldalon lehet.

A teljes pályázati dokumentáció (a formanyomtatványokkal együtt) 2023. október 6-ától tölthető le a Magyar Nemzeti Tanács (www.mnt.org.rs) hivatalos honlapjáról.

A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani.

A pályázatok átadásának határideje: 2023. október 20., 14 óra.

A pályázatok zárt borítékban, személyesen adhatók le a CMH információs irodáiban.

 

IV. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA

A határidőn belül beadott pályázatok A Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási ösztöndíjprogramjáról szóló határozat alapján kerülnek elbírálásra és rangsorolásra. A határozat szövege letölthető a Magyar Nemzeti Tanács Hivatalos Honlapjáról (www.mnt.org.rs).

A pályázatok rangsorolásáról a Tanács elnöke külön határozattal dönt.

A jogosultsági rangsorról a pályázók hivatalos írásos értesítést kapnak, de az a Tanács Hivatalos Honlapján is kihirdetésre kerül.

A késve érkezett, hiányos vagy szabálytalanul kitöltött, nem a pályázó személy által aláírt, valamint a pályázat tárgyától eltérő kérelmeket a Tanács Hivatala érdemi elbírálás nélkül elutasítja. 

A jelentkezési űrlapot és a mellékelt dokumentumokat a Tanács nem küldi vissza.

 A pályázati kiírás teljes szövege elérhető és letölthető a Magyar Nemzeti Tanács (www.mnt.org.rs) hivatalos honlapján.

Nyitókép: MNT