2024. május 8., szerda

Enyhítettek az intézkedéseken

– Ha a hétvége során a számok nem fognak hirtelen növekedni, hétfőtől kinyithatnak azok a vendéglátóipari egységek, amelyeknek vannak nyitott terei, kertjei – jelentették be az országos járványügyi válságstáb mai ülését követően. Legkésőbb vasárnap nyilvánosságra fogják hozni, hogy pontosan milyen körülmények között működhetnek ezek az egységek.

Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár elmondta, a második újítás, hogy az élelmiszerüzletek és a szolgáltatói szektorban dolgozó üzletek 22 óráig tarthatnak majd nyitva hétfőtől.

– A járványhelyzet továbbra is rendkívüli az országban, de az új fertőzöttek számának növekedése megállt, igaz, magas szinten – magyarázta a titkár.

– A vakcináció lassan eredményeket ad, bár a súlyos betegek száma továbbra is magas, a Covid-kórházak teltek – tette hozzá.