2024. május 9., csütörtök

Janković: Nincs itt az ideje az enyhítéseknek

Az országos válságtörzs következő ülésére hamarosan sor kerül, ugyanis meg kell vitatni a következő heti előírásokat – jelentette Srđa Janković immunológus, majd hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben nem látja indokoltnak az enyhítéseket, írja az N1 hírportál.

Amennyiben szükséges lesz, a szigorításokat kérni fogják az orvosok, valamint érveket is felhoznak majd. A lényeg abban rejlik, hogy a jelenlegi előírásokat minél tovább megtartsuk, hogy láthassuk a javulást, tehermentesítsük a rendszert, és csökkentsük a kórházi kezelésre szorulók számát. A tesztelt személyek között fontos a pozitív esetek száma, amely szintén nagyon magas – mondta Janković a szerbiai RTV-nek nyilatkozva.

Kiemelte, hogy a helyzet nagyon súlyos. Szavai szerint a járványhelyzet enyhítésén kell dolgozni, majd ezt követően lehet csak beszélni a kávézókról, az éttermekről és az üzletközpontokról.

A fordított sorrendet nem tudnám elfogadni sem morálisan, sem pedig racionálisan – mondta a szakember a járványügyi intézkedések enyhítésének lehetőségére válaszolva.