2024. május 10., péntek

Ötnapos részleges zárás

Ana Brnabić: Cél, hogy lehetőség szerint mindenkit teszteljenek, aki beutazik Szerbiába

A köztársasági egészségügyi válságstáb kedden közös nevezőre jutott a járványügyi korlátozások szigorításáról, így a következő öt napban beszűkül az élettér az országban. A szerb kormány a válságstáb ülését követően kiadott közleményének értelmében a jelenlegihez képest szigorúbb korlátozások mától vasárnapig lesznek hatályban. Az említett időszakban nem működhetnek a vendéglátóhelyek – ezek számára a tolóablakos árusítás is tilos –, a bevásárlóközpontok, üzletek, mozik, múzeumok, kiállítótermek, fodrászatok, szépségszalonok, fogadóirodák, játéktermek, játszóházak, edzőtermek, sporttermek és az uszodák.
A zárási kötelezettség nem vonatkozik a gyárakra, az egyéb termelési üzemekre és azok különböző részlegeire, továbbá a közszolgálatokra, illetve azok tolóablakos tevékenységére, a bankokra, postákra, biztosító ügynökségekre és a váltóirodákra, áll a kormányközleményben.
Mindemellett, a jelenleg is hatályos nyitvatartási korlátozásokkal összhangban, a következő létesítmények működhetnek zavartalanul: a gyógyszertárak, magánorvosi, fogorvosi és állatorvosi rendelők, a magánlaboratóriumok, továbbá az élelmiszerüzletek, piacok, állateledelt és felszerelést árusító létesítmények, a kiskereskedelmi létesítmények, amelyekben tolóablakon keresztül folyik az árusítás – például a dohányboltok, azaz trafikok –, azok a létesítmények, amelyekben az ügyfél nem tartózkodik huzamosabb ideig – például a cipész-, szabó- és asztalosműhelyek, üvegezők, gépjárművek műszaki vizsgáját végző létesítmények, gumiabroncs-javító műhelyek, vegytisztítók és az autómosók.

Az üzemanyagtöltő-állomások – kizárólag üzemanyag árusításának a céljával – szintén nyitva tarthatnak, mint ahogyan a hotelek keretében működő éttermek és egyéb vendéglátóhelyek – kizárólag a hotel bejegyzett vendégeit szolgálhatják ki –, valamint a sportlétesítmények, de kizárólag a regisztrált versenyekre és mérkőzésekre való felkészülés céljából.

AZ ALSÓSOK IS ÁTTÉRHETNEK A TÁVOKTATÁSRA
Ana Brnabić miniszterelnök szavai szerint ezek a korlátozások, azaz elsősorban azok hatályának időtartama, kompromisszum tárgya, mivel a válságstáb egészségügyi szakértő tagjai azt javasolták, hogy a szigorítás legalább 2 hétig legyen hatályban. Az, hogy a most foganatosított korlátozások jövő héten is hatályban maradnak-e – ez a következő napokban derül ki –, elsősorban a polgárok magatartásától és fegyelmezettségétől függ, emelte ki Ana Brnabić. A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy igyekeznek segíteni azoknak a gazdasági létesítményeknek és vállalkozóknak, akiket leginkább érintenek a korlátozások.
Ana Brnabić reméli, hogy a tömeges immunizáció néhány héten belül kezdi éreztetni hatását és a napi esetszám elkezd csökkenni, vagy stagnálni, ám szavai szerint a „lazítás" időszaka addig nem jön el, amíg globális szinten nem alakul ki a kollektív immunitás. A miniszterelnök arra kér mindenkit, hogy oltassa be magát a koronavírus elleni védőoltással, illetve tekintsen az oltásra állampolgári kötelezettségként, továbbá lehetőségként, hogy hozzájáruljon azoknak a védelméhez, akik egészségügyi okokból kifolyólag nem kaphatják meg az oltóanyagot. A miniszterelnök szavai szerint érdemben egyelőre nem téma tárgya a felvetés, hogy bizonyos tevékenységek, vagy létesítmények szolgáltatásai igénybe vételének a tekintetében a jövőben különbséget tesznek az immunizált és a nem immunizált polgárok között, „ám azt nem tudni, hogy mi történik a jövőben". Ana Brnabić azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem indokolt ódzkodni az AstraZeneca vakcinájától, „hiszen biztonságos és az Egészségügyi Világszervezet által is javasolt védőoltásról van szó".
Ana Brnabić a válságstáb ülését követően kilátásba helyezte, hogy hétfőtől az általános iskolák alsós tagozatai is áttérnek a távoktatásra, ám erről idejében tájékoztatják a szülőket. Az iskoláskor előtti létesítmények az eddigiekhez hasonlóan működnek, tette hozzá.
A miniszterelnök bejelentésének értelmében Szerbia az elkövetkező időszakban igyekszik növelni koronavírus-tesztelési kapacitását, mindenekelőtt az országhatárokon. Azzal kapcsolatban, hogy ez pontosan mit jelent és kit érinthet, Ana Brnabić egyelőre nem tudott részletekről nyilatkozni, annyit mondott, hogy igyekeznek a jövő hét elejéig véglegesíteni a terveket. A cél az, hogy lehetőség szerint mindenkit teszteljenek, aki beutazik Szerbiába, ám egyelőre nem tudni, hogy ez csak a külföldi, vagy a hazai állampolgárokra is vonatkozna-e, mint ahogyan azt sem, hogy adott esetben a hazai állampolgár esetében kinek a terhére végeznék el a PCR-tesztet, magyarázta Ana Brnabić. Mint hozzátette, az a cél, hogy megtízszerezzék az ország tesztelési kapacitását.

A BEOLTOTTAK POZITÍV DISZKRIMINÁCIÓJA ESEDÉKES?
Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter a batajnicai Covid-kórházban – ezen a klinikán jelenleg 800 egészségügyi dolgozó gondoskodik 900 Covid-páciensről – tett látogatását követően értékelte a járványügyi korlátozások szigorítását, felelősségteljes és észszerű magatartásra kérte a polgárokat. Nem csak a Covid-pácienseknek van szükségük orvosi ellátásra, ám amíg a helyzet nem javul, addig a többi beteg nem részesül megfelelő ellátásban, mondta a tárcavezető, majd kifejtette: „Aki esetleg továbbra sem hisz a Covid-ban, nyugodtan jelezze, személyesen vezeti körbe a kórház piros zónájában." A miniszter reméli, hogy a mától hatályos korlátozások lassítják a vírus terjedését és hozzájárulnak az egészségügyi rendszerre nehezedő teher enyhüléséhez. Hét nappal ezelőtt még talán volt alternatíva, ma azonban már nincsen, tette hozzá Zlatibor Lončar, majd elmondta, hogy már csak a szinte teljes zárás segíthet.
A miniszter szavai szerint igenis téma tárgya a felvetés, hogy a védőoltással immunizáltak tekintetében a jövőben a pozitív diszkrimináció elvét alkalmazzák, azaz igénybe vehessenek bizonyos szolgáltatásokat, vagy jelen lehessenek bizonyos létesítményekben, amelyek a nem védettek számára csak korlátozottan elérhetőek. „Indokolatlan lenne büntetni azokat, akik egy éve tiszteletben tartják a járványügyi szabályokat, vagy beoltatták magukat, azaz nem szabad egy kalap alá vonni őket azokkal, akik még csak a koronavírus létezését sem ismerik el. Támogatom, hogy a beoltottak több szinten is érezzék ennek a pozitív következményeit. Nem értem, hogy az immunizáltakat miért kellene büntetni, miközben itt vannak azok, akik semmilyen szabályt nem tartanak be és miattuk kerültünk ebbe a helyzetbe. Természetesen rendkívül érzékeny témáról van szó, amelyről az egész világban folyik a párbeszéd."
Predrag Kon epidemiológus, aki szerint a szigorításoknak nem csupán öt napig kellene hatályban maradniuk, a B92 hírportál összeállítása szerint kifejtette: „A korlátozásokat és óvintézkedéseket megszegők büntetése nem kellőképpen szigorú. Szerintem a szabályszegőknek el kellene végeztetniük a koronavírustesztet, míg a fiatalabbakat közhasznú munkára kellene „ítélni".

Ível felfelé a járványgörbe
A keddi járványjelentés szerint 24 óra alatt 17.782 koronavírustesztet végeztek el, ebből 5201 eredménye volt pozitív (29,24 százalék). A vizsgált 24 órában 31 Covid-fertőzött hunyt el, 4778 a járvány kezdete óta, a halálozási arány 0,91 százalék. A kórházakban 4671 Covid-pácienst gyógykezelnek, 211-nek mesterséges lélegeztetésre van szüksége.
A Vajdasági Közegészségügyi Intézet aktuális jelentése értelmében a tartományban 1086 új fertőzést jegyeztek, Újvidéken 330-at. A tartományban az aktív fertőzések száma 11.151, a székvárosban 3111.
Az országban az eddigiekben 2.040.000 adagnyi védőoltással oltottak, az oltóanyag mindkét adagját 791.000 polgár kapta meg. A hivatalos közlés szerint átlagban naponta 15-20 ezren igénylik a védőoltást az eUprava rendszerében, vagy telefonon.
Aleksandar Vučić államfő tegnap Kína belgrádi nagykövetével egyebek mellett az immunizáció folyamatáról és a Szerbiában kiépítendő védőoltás-gyárról beszélgetett. Utóbbiban a Sinopharm védőoltását gyártanák.