A tűzoltók vasárnap reggel is küzdöttek a lángokkal a görögországi Szkírosz szigetén, ahol szombat óta heves erdőtűz tombol – számolt be az ERT állami televízió. Szalamiszon a tűznek két halálos áldozata is volt a hétvégén.
Az ERT tájékoztatása szerint Szkíroszon az éjszaka nagyon nehéz volt a tűzoltók számára, mert erős, örvénylő szél fújt a szigeten.
Jelenleg mintegy száz tűzoltó vesz részt a mentési munkálatokban, akiket 11 repülőgép és 5 helikopter, valamint mintegy húsz földi jármű támogat – közölték a tűzoltók az X közösségi oldalon.
Az ERT-nek nyilatkozva Szkírosz polgármestere, Kiriákosz Antonopulosz elmondta, hogy Pefko település környékét óvintézkedésként kiürítették, miután a polgári védelem erre vonatkozó parancsot adott ki. Jelenleg egyetlen település sincs veszélyben, kivéve néhány elszórt nyaralót - mondta.
Szkírosz egy sziget az Égei-tengeren, a Szporádok szigetcsoport legnagyobbika, területe mintegy 209 négyzetkilométer. A szigetnek mintegy 3 ezer lakosa van, de nyáron sok turistát vonz.
Az ERT szerint az éjszaka folyamatosan erős szél fújt, amely napkeltekor alábbhagyott, a tűzoltó repülőgépek röviddel reggel 7 óra után megkezdték az oltást a levegőből.
Az Athén melletti Szalamisz szigetén pusztító erdőtüzek legalább két ember életét követelték. A helyi tűzoltóság szóvivője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a sziget déli részén található Perisztéria strand közelében két holttestet találtak. Korábban szinte egy időben két erdőtűz is fellángolt a sziget déli, illetve keleti felében található népszerű fürdőhelyei közelében - ismertette Jannisz Artopiosz tűzoltósági szóvivő az ERT műsorában. Turisták és helyi lakosok százait szólították fel evakuálásra. A parti őrség saját közlése szerint öt járőrhajót küldött ki a fürdőzők és a lakosok biztonságba helyezésére, amely akcióban magánhajók is segítséget nyújtottak. Körülbelül 150 tűzoltó, valamint négy tűzoltó repülőgép és hat helikopter is részt vett a lakott területeken tomboló tüzek megfékezésében.



