2025. december 28., vasárnap

Új szolgáltatások az eUprava honlapján

A hét végéig két újabb lehetőség várja az immunizációra jelentkezőket az eUprava oldalán – jelentette ki Mihailo Jovanović az IT-iroda és az eUprava igazgatója a szerbiai RTV-nek nyilatkozva.

Elmondása szerint a polgárokkal sűrűn megesik, hogy elveszítik a védőoltásról szóló igazolást, vagy pedig elfelejtik. Ezért a hét végéig az eUprava oldalán lehetőségük lesz az e-mail címükre kérni az igazolást.

A másik lehetőség azok számára lesz fenntartva, akik elmulasztották az első, vagy a második időpontot a védőoltás felvételére.

Lehetőséget biztosítunk számukra, hogy ezt elmondják nekünk, megindokolják, és új időpontot kérjenek – hangsúlyozta ki Jovanović.

Kiemelte, hogy az eUprava oldalán külföldi állampolgárok is jelentkezhetnek, akik Szerbiában szeretnék felvenni a védőoltást. A bejelentkezés során ugyanis lehetőség van kiválasztani, hogy külföldi állampolgárról van-e szó, és rendelkezik-e szerbiai lakcímmel, vagy sem.

Amikor az elsőbbségről beszélünk, akkor mindenekelőtt a hazai, előnyben lévő csoportokat szólítjuk meg, majd csak ezt követően kerülhetnek sorra a szerbiai lakcímmel rendelkező külföldiek, és végül az ezzel nem rendelkezők állampolgárok – hangsúlyozta Jovanović.

A legfrissebb adatok szerint az országban idáig több mint 2 millió 40 ezer oltást adtak be, ebből több mint 791 ezren vették fel a második adagot is.

Az eUprava oldalán keresztül idáig mintegy 1 millió 380 ezer polgár jelentkezett, naponta pedig 15 és 20 ezer új bejelentkezés érkezik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel