2025. december 29., hétfő

Izrael hadserege elérte a nyájimmunitást

Az izraeli védelmi erők ma kijelentették, hogy az immunizáció sikeresen biztosította a katonák számára a nyájimmunitást a koronavírussal szemben – írja a B92 hírportál.

Tájékoztatásuk szerint az izraeli hadsereg az első a világon, amely elérte ezt a célt. A katonaság mintegy 80 százaléka felvette a védőoltást, vagy pedig felépült a koronavírusból, jelentette az Associated Press hírügynökség.

A tervek alapján az elkövetkező napokban ez az arány 85 százalékra fog növekedni. A katonaság illetékesei szerint a katonák megmaradt részét nem tudják rávenni a védőoltás felvételére.

Alon Glasberg brigádtábornok és egyben a legfőbb katonai egészségügyi tiszt elmondta, hogy az egységek 90 százalékának beoltottsága, vagy felépülése a zöld státuszt jelentheti a számukra, vagyis hajlékonyabbak lehetnek a kiképzéseken, a gyülekezéseken és tevékenységekben is.

Ez lehetővé teszi számunkra, hogy normálisabban végezzük a kiképzéseket és a tevékenységeket – mondta a brigádtábornok, hozzátéve, hogy még mindig vannak bizonyos előírások.

Magyar ember Magyar Szót érdemel