Az országos válságstáb következő ülése a sajtóértesülések szerint holnap 11 órára lett bejelentve – tudta meg a B92 hírportál.
Annak ellenére, hogy előzetesen keddre lett beharangozva, akkor nem lett megtartva, majd ezt követően szerdáról és csütörtökről is szó volt, végül a legfrissebb hírek szerint mégis pénteken kerül sor a megbeszélésre.
Hivatalosan senki sem erősítette meg, hogy miért nem ült össze a válságstáb két szemben álló tábora kedden, mégis nyilvánvalónak tűnik, hogy az egészségügyi rész a teljes bezárást sürgeti, az üzletek, gyógyszertárak és benzinkutak kivételével, méghozzá legalább egy hét erejéig.
A másik része a stábnak viszont ezt ellenzi. Az előttünk álló hétvégére azonban mindenképpen néhány szigorítást bevezetnek majd, erről már Ana Brnabić miniszterelnök nyilatkozott.
Az orvosok már napok óta hangoztatják, hogy helyzet egyre súlyosabbá válik és a járványkórházak már a kapacitásaik végén járnak.


