A koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételéről beszélt Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki az országba érkező migránsok vakcinázását is szorgalmazta az olasz sajtó pénteki jelentése szerint.
Az újságok szerint Mario Draghi igent mondott a kötelező oltásra. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a kötelező vakcinázás bevezetéséhez arra van szükség, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Olasz Gyógyszerügynökség (Aifa) engedélyezze az oltóanyagokat.
Kifejtette: attól kezdve, hogy a vakcinákra már nem a vészhelyzeti alkalmazás vonatkozik, ugyanúgy kötelezővé lehet tenni a beadásukat, mint bármelyik más oltás esetében. Mario Draghi megjegyezte, hogy a kötelezővé tételt az Európai Unió tagállamaival is egyeztetni kell.
Hozzátette, hogy az egészségügyben és az oktatásban dolgozók után más szakmai kategóriák esetében is kötelezővé akarják tenni a védettségi igazolást, a közigazgatásban dolgozókkal kezdve. Renato Brunetta közigazgatási miniszter már korábban bejelentette, hogy a közintézményekben vissza akarja vezetni a jelenlétben végzett munkát a 2020 márciustól alkalmazott távmunka helyett.
Az Olasz Gyógyszerügynökség elnöke, Giorgio Palu úgy vélte, a védőoltás kötelezővé tétele ,,racionális" döntés, de politikai felelősségvállalás szükséges hozzá.
A védettségi kötelezettség megosztja a kormánypártokat, melyek között a Matteo Salvini vezette Liga a kötelező vakcinázásnál is sürgetőbbnek tartja a tesztelés ingyenessé tételét, elsősorban a tanulók számára.
