2025. július 11., péntek

Dušan Popadić: A napi 2500 fertőzött közül 250 kórházba kerül, 20 életét veszti

A jelenlegi járványhelyzet súlyosságát szemléltetve Dušan Popadić immunológus a Szerbiai RTV műsorában úgy fogalmazott, hogy a tegnapi 2454 új koronavírus-fertőzött közül 250 az elkövetkező napokban kórházba kerül, az eddigi statisztikai adatokat szemlélve pedig valószínűsíthető az is, hogy közülük 20-an életüket vesztik a szövődményekben.

Popadić – aki egyébként az Országos Immunizálási Szaktestület tagja is –, felhívta a figyelmet arra, hogy a kórházi kezelést igénylő új páciensek ellátása miatt mintegy 100 orvos és 200 nővér munkájára lesz szükség, őket pedig a nem koronavírusban szenvedő pácienseket kezelő kórházi egységek működéséből vonják majd ki. A szakember úgy fogalmazott, hogy emiatt újabb páciensek halnak majd meg, mintegy hatvanan, olyanok, akik nem koronavírus-fertőzés miatt szorulnak gyógykezelésre.

Popadić elmondta, hogy a járvány újabb hulláma a tervezettnél korábban megérkezett, és jelenleg az sem kizárt, hogy ősszel vagy a tél elején egy újabb hullámmal is meg kell küzdenünk.

Magyar ember Magyar Szót érdemel