2024. május 8., szerda
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

A héten ülésezhet a válságstáb

A szakma szerint nem valószínű a Covid-beléptető egész napos alkalmazása

A szerb kormányfő bejelentésének értelmében a héten ül össze az egészségügyi válságstáb és megvitatja annak a lehetőségét, hogy a Covid-beléptetőket nemcsak a vendéglátóhelyeken és a játéktermekben, hanem egyéb létesítményekben is alkalmazzák. Branislav Tiodorović epidemiológus és a válságtörzs tagja kitart amellett, hogy a járványhelyzet stabilitásának megőrzéséhez elengedhetetlen lenne a Covid-beléptető egész napos alkalmazása, de szerinte ennek elrendelése nem valószínű. Fontos tudatában lenni annak, hogy akármikor elrendelnek valamilyen intézkedést, annak a betartatásáról is gondoskodni kell, azaz fel kell mérni, hogy elegendőek-e a rendelkezésre álló ellenőrzési kapacitások – fejtette ki a Prva tv-nek, mondván, hogy amióta az esti órákban alkalmazzák a Covid-beléptetőt, a 18 és a 35 éves korosztályúak többen veszik fel a védőoltást.

Az év végi rendezvények, illetve ünnepségek kapcsán Tiodorović elmondta, hogy egyelőre nem született döntés sem a hagyományosan a tereken tartandó, sem az egyéb rendezvények tekintetében. Az EXIT fesztivál bizonyította, hogy lehet úgy tömeges rendezvényt szervezni, hogy az ne befolyásolja negatívan a járványhelyzetet – emelte ki, megjegyezvén: egyelőre nem világos, hogy miként lehetne a tereken betartatni az EXIT-hez hasonló szabályokat.

MÉG NEM ÉSZSZERŰ TERVEZNI

Predrag Kon epidemiológus és a válságstáb egyik-másik tagja azon a véleményen van, hogy egyelőre nem észszerű megkezdeni tervezni vagy szervezni az újévi bulikat. Fennáll annak a lehetősége, hogy a következő tíz napban ismét rosszabbodik a járványhelyzet, egyebek mellett azért, mert a diákok visszatértek az iskolapadokba – emelte ki a Danas napilap újságírójának nyilatkozva, mondván, hogy a járványhelyzet jelenleg nem katasztrofális, hanem rendkívüli.
– Senki, egy epidemiológus pedig főleg nem tudná megmondani, hogy milyen körülmények uralkodnak az országban hat hét múlva. Figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását, és azzal összefüggésben teszünk javaslatot. Ha mégis lehetőség lesz megszervezni ezeket az összejöveteleket, akkor a szabályok betartását ugyanúgy ellenőrizni kell, mint a Covid-beléptető esetében, azaz olyan szabályokat kell kikötésként meghatározni, amelyeket be is lehet tartatni. A tömeges összejövetelek és az ünnepségek miatt ismét elkezdhet felfelé ívelni a járványgörbe – fogalmazott Kon.

HAMAROSAN ÚJ QR-KÓD-OLVASÓK

Péntektől elektronikus ügyintézéssel, ettől a héttől kezdve pedig a szerbiai postahivatalokban is ki lehet váltani az EU-kompatibilis védettségi igazolást – erősítette meg Mihailo Jovanović, a szerb kormány IT- és e-közigazgatási irodájának igazgatója, aki nem pontosított, hogy a postahivatalokban melyik naptól kezdődően adják ki az említett dokumentumot. Eddig mintegy 45 ezer polgárnak nagyjából 110 ezer EU-kompatibilis védettségi igazolást állítottak ki – tette hozzá Jovanović az N1 tv összeállítása szerint (minden egyes védőoltás-dózis, illetve koronavírusteszt és a betegségből való felépülés külön igazolást jelent). Országtól országig eltérő lehet, hogy meddig tekintenek hatályosként az oltásra vagy a betegségből való felépülésre, ezért az a legjobb, ha mindenki magával viszi az összes igazolást – emelte ki Jovanović, majd bejelentette, hogy az app-áruházakban remélhetőleg már mától letölthetők azok a specifikus QR-kód-olvasók, amelyek nélkül nem lehet leolvasni az EU-kompatibilis igazoláson található QR-kódot.

Meghalt egy kisbaba
A hétfői járványjelentés szerint egy nap leforgása alatt 14 946 koronavírustesztet végeztek el, ebből 2771-nek az eredménye volt pozitív (18,5 százalék). Hivatalosan a vizsgált egy napban 56 Covid-páciens hunyt el, hivatalosan 11 281 a járvány kezdete óta. A kórházakban országszerte 5610 Covid-pácienst gyógykezelnek, 213-nak mesterséges lélegeztetésre van szüksége.
Vajdaságban előző nap 273 új fertőzést jegyeztek, ebből 97-et Újvidéken.
A belgrádi Tiršova Gyermekklinika illetékesei tegnap erősítették meg, hogy még a múlt héten meghalt egy koronavírus-fertőzéssel kezelt csecsemő. A gyermek tíz nappal születése után került kórházba, hat hétig küzdöttek az életéért. Ebben a kórházban két másik csecsemőt kezelnek, egyikük nemrég került le a lélegeztetőberendezésről.