2024. május 12., vasárnap

Mobiltelefont távolítottak el a hasából

A nem mindennapi beavatkozásra a prištinai gasztroenterológiai klinikán került sor, ahol egy harminchárom éves férfi hasából idegen testet, nem mást, mint egy mobiltelefont távolítottak el. Mint kiderült, a páciens a készüléket négy nappal korábban nyelte le, addig hordta a hasában – írja az N1 hírportál.

Skender Telaku orvos vezette a nem szokványos beavatkozást, és elmondta, hogy legelőször a hasból a mobiltelefon maszkját távolították el, majd ezt követően az akkumulátorát is, amely a legveszélyesebb rész volt.

– Amikor behatoltunk a hasüregbe, észrevettük, hogy a mobiltelefon három részre esett. Az első volt az elülső, majd a hátulsó műanyag fedél, plusz az akkumulátor. Behatoltunk a rendelkezésünkre álló eszközökkel. Végül eltávolítottuk az akkumulátort is, amely mindegyik rész közül a legveszélyesebb volt, mivel fel is robbanhatott volna a gyomorban és kémiai anyagok szabadulhattak volna fel – mondta a műtőorvos a helyi sajtó képviselőinek.

A beavatkozás két órán át tartott és még csak a páciens hasát sem kellett felvágni.

Az orvos arra nem tudott válaszolni, miért nyelte le a férfi a mobiltelefont, de hangsúlyozta, hogy a páciens most már kiváló egészségnek örvend.