2024. október 13., vasárnap

Mentorprogram a Felvidéken is

Potápi: Gazdasági erőt megteremtő tudás is kell a nemzetrészek megerősítéséhez

A magyar nemzetrészek megerősítéséhez gazdasági erejüket megteremtő és azt fenntartó tudás is szükséges – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol köszöntőt mondott a Felvidéki Mentorprogram megnyitóján csütörtökön.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Design Terminal és a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége együttműködésével a Felvidéken megvalósuló mentorprogram kiemelt feladata, hogy fejlessze és bővítse a benne részt vevő vállalkozók kapcsolati és tapasztalati tőkéjét.
Potápi Árpád János a megnyitón elmondta: a nemzetpolitikának egyik nagy előrelépése volt, hogy 2015-től egyre inkább a szülőföldön való boldogulás támogatására figyeltek oda, vagyis arra, hogy a külhoni magyarok a saját régiójukban, településükön tudjanak sikeresek lenni, jövőt találni és vállalkozni, s mindezzel hozzájárulni a magyarság megmaradásához a Kárpát-medencében. Leszögezte: a helyi vállalkozókat kell megerősíteni annak érdekében, hogy a helyi közösség erős tudjon lenni.
„Most az egyik legfontosabb feladat, hogy a hálózatépítést a vállalkozók között is erősíteni tudjuk. Ezt szolgálja a mentorprogram is, amelyben jólmenő vállalkozók olyan induló vállalkozókat támogatnak, akik szeretnének üzleti kapcsolatokat teremteni, illetve tapasztalatokat gyorsabban megszerezni" – mutatott rá Potápi Árpád János.
A nemzetpolitikai államtitkár rávilágított: a cél az, hogy az induló vállalkozások akár 20 évet is át tudjanak lépni a fejlődésükben, és az is nagyon fontos, hogy amikor ezek a vállalkozók a jövőben üzleti kapcsolatokra fognak gondolni, akkor elsősorban magyarországi vállalkozókkal vegyék fel a kapcsolatot.
„Ha ez megvalósul akkor tudunk beszélni egységes Kárpát-medencei gazdasági térről" – jegyezte meg Potápi Árpád János. Hozzáfűzte: a mentorprogramokkal kapcsolatos eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a programok a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez is hozzájárulnak, mert már az előző programok során is több, nem kis volumenű üzlet megkötésére is sor került.
Forró Krisztián, a nemrégiben létrejött egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke a megnyitón mondott beszédében felidézte, hogy gazdaságélénkítő programjával már eddig is több ezer felvidéki vállalkozót segített a magyar kormány. Rámutatott: a mentorprogram jellegében más segítség, de ugyanolyan fontos, mert azt az elvet követi, hogy ne halat adj, hanem taníts halászni. Hozzáfűzte: a programnak több hozadéka is van, amellett, hogy a fiatal vállalkozók számára megrövidíti a tanulás idejét, hozzájárul a közösségépítéshez is.
A Vajdaságban és Erdélyben már sikeresen lezajlott mentorprogram a Felvidéken most indult el, és a tervek szerint nemsokára elkezdődhet Kárpátalján is.

Megújult a révkomáromi iskola
A gyerekek tanítása, nevelése soha nem lehet kísérlet tárgya, mert ha az oktatást elrontják, akkor azt már sohasem lehet bepótolni – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol csütörtökön beszédet mondott a magyar kormány támogatásával megújult Eötvös Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola ünnepélyes átadásán.
A nemzetpolitikai államtitkár a beszédében a magyar intézményrendszer erősítésének fontosságára, annak megtartó erejére mutatott rá. „Nagyon fontos, hogy folyamatosan erősítsük és bővítsük a magyar intézményrendszert annak érdekében, hogy a magyar gyermekeket meg tudjuk tartani a magyar intézményrendszerben" – hangsúlyozta Potápi Árpád János.
Elmondta: felmérések szerint a vegyes házasságban született gyermekek 70-80 százaléka a többségi nemzethez ragaszkodik, illetve a nem magyar nyelvű óvodába vagy iskolába járó gyerekek jelentős része a későbbiekben nem a magyar identitást választja.
Az iskolát több mint ötszáz gyermek látogatja, megújítását mintegy 420 millió forinttal támogatta a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága. (MTI)