@ko = Az uniós szabályozás, a közösségi akarat, valamint a többségi hozzáállás fontosságát emelték ki a résztvevők csütörtökön a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvésekről rendezett pódiumbeszélgetésén, amelyen részt vett Kovács Elvira, a szerbiai képviselőház alelnöke is. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) politikusa – amint közösségi oldalán írta – ismertette a szerbiai jogi hátteret, valamint beszélt a Szerbiában működő nemzeti tanácsokról mint a kollektív joggyakorlás intézményi formáiról.
Szili Katalin volt házelnök, korábbi miniszterelnöki főtanácsadó kiemelte: az autonómia nem célja, hanem eszköze a külhoni magyar nemzeti közösségek megmaradásának. Eléréséhez szerinte az lenne a leghatékonyabb nemzetközi segítség, ha az Európai Unió kötelezővé tenné a tagországok számára az őshonos kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerését.
Felidézte, hogy a kisebbségvédelem ma az Európa Tanács által három évtizede elfogadott keretegyezményen és nyelvi chartán alapul, amelyeket ideje lenne finomítani. Ezeket a jogi kereteket az Európai Unió is kötelezőnek tekinti, betartásukat azonban nem tudja és nem is szándékszik kikényszeríteni. A Minority SafePack vagy a nemzeti régiók ügyében indított európai polgári kezdeményezést az Európai Bizottság például arra hivatkozva „sepri le az asztalról”, hogy a nemzeti kisebbségek védelme tagállami hatáskörbe tartozik – tette hozzá.
Szili Katalin szerint a nemzetközi keretek javítása mellett fontos megértetni az adott ország többségi társadalmával, hogy az autonómia nem jelent elszakadást, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem Magyarország dolga az autonómia kivívása, ahhoz egységes közösségi akarat szükséges, amelyet Budapest támogathat.
Kovács Elvira, a szerbiai képviselőház alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja a kisebbségi közösség egységes fellépésének fontosságát hangoztatta az autonómia többségi elfogadtatásában.
Kiemelte, hogy Szerbiában hosszú folyamat előzte meg a közösség kulturális autonómiáját érvényesítő Magyar Nemzeti Tanács (MNT) jogi keretének megalkotását: a délszláv háborúk idején indult közösségi kezdeményezéstől az első, 2002-es kisebbségi kerettörvényen és a 2006-os, a kisebbségeket kollektív jogokkal rendelkező államalkotó tényezőként elismerő alkotmányon át a nemzeti tanácsok 2010-es megválasztásáig.
Mivel Szerbia még a csatlakozásra vár, az európai uniós nyomás is segítette a nemzeti közösségeket, rákényszerítve például Belgrádot egy kisebbségi akcióterv elfogadására – jegyezte meg.
Fodor Gábor volt oktatási miniszter is arról beszélt, hogy az uniós csatlakozás folyamata számos kelet-közép-európai országban előrelépést hozott a kisebbségi jogok terén, legalábbis a kommunista diktatúrák időszakához képest. Az Brüsszellel folytatott jogviták sikeres lefolytatásához meg kell érteni, hogy az unió aggodalommal tekint a kisebbségekre, mert elszakadástól fél, másrészt a balti államok és Ukrajna példájából kiindulva attól tart, hogy az oroszok ürügyként használhatják a beavatkozásra a belső etnikai feszültségeket.
Fodor Gábor szerint a Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvések érvényesítésében megkerülhetetlen tényező az adott állam viszonyulása a kisebbségekhez, amit nagymértékben befolyásolhat az, hogy tagja-e a kormánynak a közösségi képviselet.
Sobor Dávid, a Székelyföld területi autonómiáját zászlajára tűző Székely Nemzeti Tanács (SZNT) jogi képviselője a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésről beszélt, amellyel a felzárkóztatási (kohéziós) támogatások igazságosabb elosztását és a nemzeti régiók hátrányos megkülönböztetésének megakadályozását próbálják elérni.
A tusványosi pódiumbeszélgetés moderátoraként részt vevő Csóti György nemzetpolitikai tanácsadó összegzése szerint az autonómiaküzdelem sikere a közösség elszánt akaratán, az adott ország jogrendszerén, illetve a külső nyomás gyakorlására képes nemzetközi kereteken múlik.
Nyitókép: Sobor Dávid, Kovács Elvira, Fodor Gábor, Szili Katalin és Csóti György (Fotó: MTI)



