Darunézőtúrák, ismeretterjesztő előadás, madárgyűrűzés, fotós terepverseny, teljesítménytúra, kisvonatozás a halvasúton, valamint számos gyermekprogram várja azokat, akik szombaton ellátogatnak a XIV. Fehértavi Darvadozásra Sándorfalvára - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az ősz egyik leglátványosabb természeti látványossága a darvak (Grus grus) ezreinek vonulása a Dél-Alföldön. A kelet-európai állomány egyik kiemelt gyülekezési helye a szegedi Fehér-tó és környéke. Az itt megpihenő darvak a szántókon, tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak, az éjszakákat pedig a halastavakon töltik.
A darvak nagy része a tartós hideg időszak beálltakor elhagyja a Kárpát-medencét és Európa déli részén vagy Észak-Afrikában töltik a telet. Az utóbbi években azonban egyre több példa van arra is, hogy nagyobb csoportjaik itt telelnek át, például a Büdös-széken a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben.
Pénteken délután kezdődik a Diós Kristóf emlékére szervezett fotós terepverseny, melyen a résztvevőknek egy teljes napjuk van, hogy a Fehér-tó őszi hangulatát, természeti értékeit, valamint a vizet, mint az élet forrását művészi igénnyel megjelenítő képeket készítsenek.
Szombat reggeltől madárgyűrűzést rendeznek a Fehér-tó mellett álló Szalakóta Látogatóközpontnál, ahol a szikes tavaknál jellemző fajok mellett akár a vonulási időszakban a környéken ritkábban felbukkanó madarakkal is megismerkedhetnek az érdeklődők. Reggel indul a Daru futam is, melyen futva vagy sétálva teljesíthető a klasszikus teljesítménytúra a Fehér-tó területén kijelölt 5 vagy 17 kilométeres távja.
A programok központi helyszíne a sándorfalvi piactér, valamint a Pallavicini kastély és kertje lesz. Itt rendeznek kiállítást Az év madárfotósa pályázat korábbi díjnyertes alkotásaiból.
A kastélykertben a gyerekeket szabadtéri népi és természetismereti játékok várják, az érdeklődők a művelődési házban ismeretterjesztő előadást hallhatnak a darvakról, de rendeznek élményfoglalkozást is terápiás kutyákkal. A Kurgán természetvédelmi bemutatóhelyen filmvetítéssel, tárlatvezetéssel várják a látogatókat.
A vendégek megfigyelhetik a tavaknál napközben előforduló madarakat is. A területen gazdálkodó Szegedfish Kft. keskeny nyomtávú szerelvényének utasai a halastavak között a Fehértói Halászcsárda mögötti kiinduló állomásról a tórendszer közepén álló kutatóházig utazhatnak.
A nap legizgalmasabb programjainak azonban azok a kora délutántól szakvezetővel induló túrák ígérkeznek, melyeken a látogatók kis csoportokban figyelhetik meg a darubehúzást, azt a folyamatot, amikor a darvak visszatérnek éjszakázóhelyükre.
A 190-200 centiméteres szárnyfesztávú darvak tollának alapszíne palaszürke, a fej és a nyak oldalán lévő fehér sáv pedig élesen elüt fekete arcuktól és fejüktől. A daru rendkívül éber, veszélyt sejtve hosszú nyakát magasra nyújtja. Költőterületén - Eurázsia erdős, sztyeppés tájain - füvet, növényi hajtásokat, rovarokat, néha halakat, kisebb emlősöket és madárfiókákat eszik. Vonulásakor kultúrnövények termésével és magvakkal táplálkozik, tavasszal és nyáron inkább rovarokat fogyaszt. Vonuló csapatai V-alakban vagy egyenes vonalban szállnak, ellentétben a szintén kinyújtott nyakkal, de rendezetlen csoportokban röpülő gólyákkal.
Magyarországon a 19. század végén még költött, jelenleg tavaszi és őszi átvonuló. 2015 nyarán azonban - száz év után először - a Marcal, majd 2021-ben a Rába völgyében sikerült megfigyelni egy-egy költőpárt, melyek feltehetően évről-évre költenek, és a szakemberek lehetségesnek tartják, hogy a Csanádi pusztákon is költ egy pár.
Nyitókép: Illusztráció:pixabay.com



