2025. november 11., kedd

Dodik: Nem szabad engedni a további iszlamizációnak

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke és a Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) vezetője, Kelet-Szarajevóban tartott beszédében kijelentette, hogy nem szabad megengedni a további iszlamizációt, miközben a bosnyákokat törököknek nevezte.

A szarajevói Raport hírportál, amely közölte beszédének részleteit, gyűlöletkeltésként értékelte Dodik megnyilvánulását, és a beszédet visszataszítónak nevezte.

– Ez a város nem engedheti meg a további iszlamizációt. Hagyjuk ezeket a meséket, hogy ugyanolyan emberek vagyunk. Nem azonos a hitünk és senki sem hazudik többet a törököknél – mondta Dodik hívei előtt.

A politikus felszólította pártja támogatóit, hogy álljanak ellen a nagy muszlim nacionalizmusnak, amely politikai iszlámmá vált és annak megtestesítője lett.

Dodik kijelentette, hogy „megbukott az egységes Bosznia eszméje”, és szerinte az ország nem lehet unitarista állam.

– Minden próbálkozásuk kudarcot vall, mert nem önállóak, hanem alattvalók – kizárólag ezért – fogalmazott, ismét hangoztatva azt az elméletét, hogy a világban „a muszlimok és keresztények közötti háború” zajlik.

A politikus szerint eljött az idő, hogy a boszniai Szerb Köztársaság lakossága a november 23-i elnökválasztáson ítéletet mondjon a nemzetközi közösség boszniai főképviselője, Christian Schmidt, valamint „a muszlimok és az ellenem folytatott politikai folyamat” felett.

A boszniai Szerb Köztársaságban november 23-án időközi elnökválasztást tartanak, miután a Bosznia-Hercegovinai Központi Választási Bizottság (CIK) megvonta Dodiktól az elnöki mandátumot.
A döntés oka az a jogerős bírósági ítélet volt, amely egy év szabadságvesztésre és hat év közhivatali eltiltásra ítélte Dodikot, amiért nem hajtotta végre a főképviselő döntéseit Bosznia-Hercegovinában.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A boszniai Szerb Köztársaság volt elnöke törököknek nevezte a bosnyákokat (Fotó: MTI)