2024. május 12., vasárnap

Potápi: Tamási Áron még mindig hívószó

Tamási Áron még mindig hívószó, akitől a gyerekek hazaszeretetet is tanulhatnak – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol beszédet mondott a Tamási Áron-emlékév záróeseményeként átadott emléktábla-avatáson pénteken.

Az államtitkár elmondta: az emlékéveken keresztül a nemzeti összetartozás tudatát, érzését akarják erősíteni, s Tamási Áronra azért is esett a választás, mert élettörténetével szimbolizálja a magyarságot, hiszen Székelyföldön született, élt Erdélyben, a trianoni Magyarország területén, tett egy próbálkozást Amerikában, aztán visszatért Erdélybe, s Magyarországon halt meg. Hozzátette: az emlékév választásával azt a szándékot is követték, hogy a gyerekek szeressék meg az olvasást, és hazaszeretet is tanuljanak, hiszen Tamási humoros, lendületes, olvasmányos regényei nagyon alkalmasak erre.
Révkomáromban a helyi Jókai Színháznál helyezték el Tamási Áron emléktábláját.

A Tamási Áron születésének 125. évfordulójára meghirdetett emlékév fővédnöke Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, a programsorozat lebonyolítója pedig a Magyarság Háza volt. Az emlékév zárásaként a Kárpát-medence és a diaszpóra tíz helyszínén avattak és avatnak Tamási Áron-emléktáblát. Pénteken erre egyidejűleg került sor a felvidéki Révkomáromban, a horvátországi Eszéken és a szlovéniai Lendván, szombaton pedig a kárpátaljai Beregszászon avatnak emléktáblát. Az emlékév záróeseményeként emléktáblát avatnak még majd a németországi Kastlban, az ausztráliai Brisbane-ben, a dél-afrikai Johannesburgban, Argentínában, Buenos Airesben, az Amerikai Egyesült Államokban, Clevelandben és a kanadai Edmontonban is.

Nyitókép: MTI