2024. május 9., csütörtök

Új csővezetékeket kell építeni

Varga Judit: Az energiafüggőséget diverzifikációra kell cserélni

Magyarország minden olyan európai uniós javaslatot támogat, amely az energiaellátás sokféleségét segíti, ami azt jelenti, hogy az energiafüggőséget diverzifikációra kell felcserélni – jelentette ki az igazságügyi miniszter Luxembourgban kedden.

Varga Judit az uniós tagországok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek ülését megelőzően újságíróknak nyilatkozva kijelentette, Magyarország nem támogat olyan javaslatokat, amelyek az energiaellátás biztonságát veszélyeztetnék.

„Most, amikor általános recesszió fenyegeti Európát, fontos, hogy a legfelsőbb szinten is a józan ész mentén és kiemelten foglalkozzunk az energia és a gazdaság kérdéskörével” – fogalmazott az igazságügyi miniszter, majd hozzátette: párbeszédre van szükség, nem szabad utat engedni az ideológiai harcoknak, amelyek ebben a helyzetben az Európai Unió versenyképességét, gazdaságát is veszélyeztetik.

Egyértelműnek nevezete, hogy a diverzifikáció irányába kell elindulni, csővezetékeket kell építeni, ugyanis – mint mondta – nyugatról nem tud annyi energia Közép-Európába érkezni, mint amennyire szükség lenne. Véleménye szerint az a fontos, hogy Európa asztalán több, legalább négy-hat ajánlat legyen különböző energiabeszállítók részéről.

„Ilyen javaslatokat szeretnénk látni, nem pedig olyanokat, amelyek az energiabiztonságot veszélyeztetik” – fogalmazott a miniszter.

Azokkal a magyar vállalásokkal kapcsolatban, amelyek a koronavírus-válság utáni helyreállítási alap pénzeinek lehívását segítenék elő, kijelentette: előremutató tárgyalások zajlanak az Európai Bizottsággal. Fontosnak nevezte, hogy a bizottság mellett a tagállamok is bizalmukról biztosították Magyarországot. Magyarország elkötelezett a vállalások teljesítése mellett – húzta alá.

Végezetül hangsúlyozta: fontos, hogy a helyreállítási alapról szóló tárgyalások részét képezi a pedagógusbérek emelése. Amennyiben az ellenzék is a tárgyalások sikere mellett állna ki, akkor január elsejétől már 21 százalékkal növekedhetnének a pedagógusok bérei – tette hozzá Varga Judit.