2024. május 10., péntek

Az iskolai tömeggyilkos szerint apja fegyverét megfelelően tárolták

A belgrádi Vladislav Ribnikar Általános Iskolában tömeggyilkosságot elkövető K. K. a belgrádi Felső Ügyészségen azt mondta, a fegyvert, amellyel elkövette a bűncselekményt, biztonságos körülmények között tartották. Rámutatott, hogy édesapja nem tette lehetővé számára, hogy kapcsolatba lépjen a lőfegyverrel, ahogyan azt a médiában korábban közölték, nyilatkozta Irina Borović, az édesapa védőügyvédje.

– Annyit mondhatok, hogy a fiú megerősítette, amit az apa a fegyver tárolási módjával kapcsolatban vallott. Nem beszélhetek azokról a részletekről, hogy hogyan jutott hozzá a fegyverhez – mondta az ügyvéd, aki hozzátette, hogy a kihallgatás során K. K. megbánást mutatott.

K.K. az édesapja elleni eljárásban tanúskodott ma a belgrádi Felső Ügyészségen. A fiút videókapcsolaton keresztül hallgatták ki annak érdekében, hogy az eljárást semmilyen módon ne zavarhassák meg, írja a Szerbiai RTV.

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)