2024. május 8., szerda

Sikeres rendőrségi akció

A csütörtöki sikeres akció keretében letartóztattak 13 személyt, akik a Balkán legnagyobb kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetével álltak kapcsolatban – hozta nyilvánosságra a rendőrség rendkívüli sajtótájékoztatóján Ninoslav Cmolić, a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat vezetője.

– Szerbia ismét megmutatta, hogy erős és megbízható partner a szervezett bűnözés és egyéb bűncselekmények elkövetése elleni harcban – jelentette ki Cmolić.

A tisztségviselő elmondta, az akciót az Europollal és Eurojusttal együttműködve hajtotta végre a Szerb Rendőrség, ennek keretében sikerült azonosítania az ország területén működő kulcsfontosságú személyeket, és feltérképezni bűnözői tevékenységeiket világszerte. Hozzátette, hogy vélhetően ez a kartell áll a Brazíliából, Ecuadorból Afrikán keresztül Európába érkezett többtonnás szállítmányok hátterében.

Elmondta, az átfogó akció keretében összesen mintegy öt tonna kokain került a rendőrség kezére, a csütörtöki akció keretében pedig letartóztatták a bűnszervezet kulcsembereit, M.S.-t és M.L-t, valamint további 11 személyt, a Balkán-kartellel együttműködő független szervezetek vezetőit.

Belgrádban, Szabadkán, Nagybecskereken folytak az említett letartóztatások, de a rendőrség a következő időszakban is folytatja az ügy felgöngyölítését, házkutatásokat.

Nyitókép: Beta