2024. május 10., péntek

Lukasenka a Krímbe készül, elismerve a félsziget orosz elcsatolását

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy orosz hivatali partnere, Vlagyimir Putyin meghívására a Krímbe készül hivatalos látogatásra.

Látogatása egyet jelent majd az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt félsziget feletti orosz fennhatóság elismerésével, az ENSZ-tagállamok túlnyomó többségével szemben.

„Ha már én, az elnök oda (a Krímbe) érkezem, az orosz elnökkel együtt, akkor hallgasson ide, ez mi más lenne, mint elismerés. Ez le van vajazva, ahogyan Oroszországban mondják" – fogalmazott újságíróknak Lukasenka.

Szerinte közte és Putyin között nem kérdés, hogy ő a Krímet orosz területnek tekinti. Oroszország 2014 márciusában kebelezte be a Krím-félszigetet, miután katonai intervenciót hajtott végre, és népszavazást írt ki, amelynek a törvényességét sem Ukrajna, sem a nyugati nagyhatalmak nem ismerték el.

„Tudtuk, hogy a Krím de facto orosz volt. A népszavazás után a Krím jog szerint is orosz lett" – hangoztatta a fehérorosz elnök az interjúban. A hivatalos látogatás időpontjáról Lukasenka nem beszélt, mondván, hogy a Kreml döntésére vár.