2024. május 10., péntek

Letartóztatták a holland elnök elleni merényletkísérlet miatt

Arnoud van Doornt, az iszlamista Egység Pártjának tagját letartóztatták, mivel Mark Rutte holland elnök elleni merényletkísérlet megszervezésében való részvétellel gyanúsítják - írja a B92 hírportál.

A hírt ma közölte a holland elnök biztonsági szolgálata. Doornt végül kihallgatták a rendőrségen, majd szabadon engedték.

A közlemény szerint gyanús volt, ugyanis a város ugyanazon részén tartózkodott, ahol az elnök is.

Anis Boumanjal, a gyanúsított ügyvédje elmondta, hogy az ügyfelét nem tartóztathatták le, mivel nem tudták bizonyítani a bűnösségét.

A rendőrség nem volt megértő az eset során. Nagyon drámai volt a helyzet, 30 órán keresztül tartották fogva - mondta Boumanjal.

A holland sajtó hétfőn tette közzé, hogy Rutte elnök megerősítette a biztonságát, mivel a felmerült az ellene irányuló merénylet lehetősége. Az elnököt egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet tagjai követték.