2026. március 16., hétfő

Lemondott a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke

Savo Minić, a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke ma benyújtotta lemondását, azzal indokolva döntését, hogy így biztosítható a kormány működésének jogszerűsége és legitimitása, mivel a nemzetközi közösség részéről kifogások merültek fel – jelentette az RTRS.

– Újra megválasztjuk az új kormányt, ezért benyújtom a lemondásomat. Ezzel politikai erőt, komolyságot és határozottságot mutatunk – mondta Minić, hozzátéve, hogy ez csupán egy formális lépés, amelyet számára sem kellemes megtenni.

Minić elmondta, hogy egyeztetett a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, Siniša Karannal, aki jelezte: ismét őt fogja javasolni kormányfőjelöltnek, és a jelenlegi összetételű kormány továbbra is élvezi a támogatást.

A Minić vezette kormányt idén januárban választották meg. Miniszterelnöknek akkor Ana Trišić Babić, a boszniai Szerb Köztársaság ideiglenes elnöke jelölte, aki azt követően vette át a tisztséget, hogy a boszniai bíróság döntése alapján Milorad Dodik nem tölthetett be közhivatalt.

Az eddigi kormányban öt új miniszter volt az előző kabinethez képest, amelynek élén szintén Minić állt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Savo Minić azzal indokolta döntését, hogy így biztosítható a kormány működésének jogszerűsége és legitimitása (Fotó: Screenshot/RTRS vijesti)