2025. október 4., szombat

Az ANO nyerte a cseh választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babiš korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.

A szavazókörök 90 százalékának eredményeinek összesítését követően a hivatal szerint az ANO a voksok 36 százalékát szerezte meg. Az eddig kormányzó, Petr Fiala leköszönő kormányfő vezette Együtt (Spolu) koalíció támogatottsága 22 százalékos. A Polgármesterek és Függetlenek (STAN) párt a szavazatok 11 százalékát kapta.

Babiš győzelme utáni első sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy célja egypárti kormány létrehozása, amelynek támogatásáról a Szabadság és Közvetlen Demokrácia mozgalommal, valamint az Autósok párttal kíván tárgyalni.

A választás győztese kizárta, hogy tárgyalna a jelenlegi kormánypártokkal, amelyek szerinte tönkretették Csehországot és nem teljesítették választási ígéreteiket.

„Mi mindig teljesítettük ígéreteinket, most is így lesz. Célunk, hogy Csehország a legjobb hely legyen az élethez Európában" – szögezte le a politikus.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babiš korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma győzedelmeskedett a csehországi választásokon (Fotó: Beta/AP)