Csehországban pénteken és szombaton választják meg a parlament alsóházának, azaz képviselőházának a tagjait. Összesen 26 párt, mozgalom és koalíció méretteti meg magát.
Csehországban kétkamarás parlament működik. A képviselőház (alsóház) esetében arányos, míg a szenátusnál (felsőház) többségi választási rendszer van érvényben. Az alsóházba 200 képviselő juthat be, négy évre szóló mandátummal.
A képviselőházi választáson pártokra lehet szavazni. Független jelöltek önállóan nem indulhatnak, csak pártlistán. Az ilyen, nem párttag jelöltek aránya ezúttal aránylag magas.
A választási rendszer arányos, és a bejutási küszöb a képviselőház esetében öt százalék. Ám a kétpárti választási szövetségnek a szavazatok 7, a három, vagy többpártinak pedig legalább 11 százalékát kell megszereznie a képviselőházba való bejutáshoz.
Petr Pavel államfő részvételre buzdította a lakosságot. Beszédében elutasította azokat a véleményeket, hogy a választás rendszerváltást hozhat az országban. Hangsúlyozta: ezt az alkotmány sem teszi lehetővé. „Ennek ellenére a választásnak nagy a tétje. Elsősorban az Európában és a világban folyamatosan romló biztonsági helyzet, s az olyan biztonsági garanciák elvesztése miatt, amelyek nemrég még megkérdőjelezhetetlennek tűntek” – üzente.
Szerinte Csehországnak olyan kormányra van szüksége, amely kompetens, biztosítja a stabilitást, a biztonságot, megőrzi az ország szuverenitását a demokratikus államok közösségében, a NATO-ban és az EU-ban, s „nem engedi át Oroszország kénye-kedvének”. Biztosított mindenkit, hogy tiszteletben tartja a választás eredményét, s a kormányalakításnál az alkotmány szerint jár el. Aláhúzta: nincs ok kétségbe vonni a választás tisztaságát.
A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a választás főesélyese az Andrej Babiš nagyvállalkozó, korábbi kormányfő vezette ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom. A sajtó és a felmérések hat-hét párt parlamentbe jutását valószínűsítik. A választói részvételt 66 százalék körül várják.
Babiš szerint nem összeférhetetlen a politikai és a vállalkozói tevékenysége. Erről nemrég az államfőt is tájékoztatta, akit hivatalában keresett föl. „Biztosítottam az elnököt, hogy betartom mind a cseh, mind az európai jogszabályokat. Abban az esetben, ha megszerezzük az emberek bizalmát és kormányt alakíthatunk, az összeférhetetlenségem biztosan nem lesz probléma” – nyilatkozta a megbeszélésük után.
Babiš a mezőgazdasági és vegyipari cégeket tömörítő Agrofert holding tulajdonosa, s ezáltal Csehország egyik leggazdagabb embere. A külföldön is működő Agrofert az ország egyik legnagyobb gazdasági vállalata.
Találkozójukon az államfő az úgynevezett Gólyafészek ügy iránt is érdeklődött nála. A két évtizede épült szabadidőközpont ügyében európai pénzekkel való visszaéléssel gyanúsítják az exkormányfőt. Babiš kijelentette: átadta az elnöknek a legfontosabb dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy lejárató, mondvacsinált ügyről van szó.
A prágai bíróság tavaly fel is mentette a vádak alól, de a legfelsőbb bíróság felülvizsgálta a döntést, s új tárgyalást rendelt el. Babiš ellen tehát továbbra is büntetőeljárás folyik.
„Megmondtam az elnöknek azt is, hogy célunk az egyszínű, minél erősebb kormány, ideális esetben többségi felhatalmazással” – közölte. Az ANO kizárja az együttműködést a jelenlegi kormánykoalíció tagjaival. Lehetséges partnerként a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom, a kommunisták által vezetett Elég volt! (Stacilo!) szövetség és az Autósok párt jöhet számításba, feltéve, ha bejutnak az alsóházba.

Nyitókép: Andrej Babiš ellenzéki vezető, exkormányfő alacsonyabb adókat ígér a választási plakátról (Fotó: spssecb.cz)