Ukrajna nem fogja elveszíteni a háború alatt megszerzett katonai erejét – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán, a kadétok eskütételén és a Védők Napja alkalmából tartott díjátadón.
„Népünk tucatnyi kísérletet állt ki államunk, Ukrajna meghódítására. Az ukránok évszázadokon át szembesültek azzal a propagandával, hogy nálunk nem lehet önálló nemzeti élet, de minden próbálkozás, amely Ukrajna alávetésére irányult, csak oda vezetett, hogy Ukrajna újjászületett. Minden kísérlet, hogy eltöröljék Ukrajnát és az ukránokat, azzal végződött, hogy az ellenséges birodalmak széthullottak" – hangsúlyozta Zelenszkij.
Kiemelte, hogy Ukrajna nem csupán egy valakit élt túl, aki meg akarta semmisíteni az ukránokat. „Ukrajna túlélte mindazokat, akik ezt akarták. Ukrajna most is kétségkívül helyt fog állni Oroszországgal szemben" – szögezte le.
Az elnök emlékeztetett arra, hogy az ukránok történelmük alatt nem először védekeznek Oroszországgal szemben, de – mint hozzátette – „most a legnagyobb hatótávval, és a leghatékonyabban". „Most kell úgy megvédeni hazánkat, hogy gyermekeink, minden következő nemzedék garantáltan mentes legyen a háborútól, a terrortól, a csapásoktól, bármiféle fenyegetéstől" – hangsúlyozta.
Zelenszkij meggyőződését fejezte ki, hogy Ukrajna semmiképp nem fogja elveszíteni az erejét, amelyet a háború évei alatt szerzett, és amely a legnagyobb eddigi történelmében. „Ukrajna nem fogja elveszíteni partnereit sem, azt a globális támogatást, amely mindig is nagyon hiányzott Ukrajnának a korábbi időkben" – fűzte hozzá. Kiemelte, hogy a 2022-es év kezdete óta már csaknem 124 ezer ukránnak adományoztak állami kitüntetést az ország és az emberek védelméért.
Zelenszkij rendeleteket írt alá arról, hogy hét megye 16 városa megkapja az „Ukrajna Hős Városa" címet. Szavai szerint ezek olyan városok, amelyeknek köszönhetően emberek ezrei menekültek meg, és amelyek az egész állam védelmét szolgálják. A címet többek között Dnyipropetrovszk megyében Nyikopol, a donyecki régióban Kramatorszk, Kosztyantinyivka, Pokrovszk és Szlovjanszk, a szumi régióban a megyeszékhely, a harkivi területen pedig Kupjanszk kapta most meg.
Andrij Hnatov vezérőrnagy, az ukrán fegyveres erők vezérkari főnöke az Ukrinform állami hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy az orosz csapatok továbbra is intenzív támadó műveleteket folytatnak a teljes frontvonal mentén, jelenleg tizenhárom fő irányban, napi átlagban 160-190 rohamot indítanak. „Az ellenség öt-hatszoros erő- és eszközfölényben van a fő irányokban – tette hozzá.
A vezérkari főnök szerint a helyzet továbbra is Ukrajna keleti részén a legfeszültebb, ahol az orosz erők jelentős katonai és eszközfölényben vannak, valamint a légierő, a tüzérség és a csapásmérő drónok aktív alkalmazásával nagy intenzitású támadó műveleteket folytatnak. „Donyeck megyében az ellenség célja Csasziv Jar és Toreck városok elfoglalása, olyan feltételek megteremtése, amelyek lehetővé teszik Kosztyantinyivka kelet felőli blokádját, valamint a Pokrovszk-Mirnohrad agglomeráció bekerítését" – fejtette ki.
Hangsúlyozta, hogy az oroszok egyre gyakrabban alkalmazzák kisebb csoportok beszivárgásának taktikáját a hátországba, majd ezt követően próbálják az ukrán csapatokat hátba támadni. Ugyanakkor az ukrán erők rohamokat indítanak állásaik visszaszerzésére és a mélyebbre hatolt ellenséges egységek megsemmisítésére. Adatai szerint a Dobropilljai ukrán ellentámadás eredményeként több mint 174 négyzetkilométernyi területet sikerült visszavenni, további csaknem 195 négyzetkilométert pedig megtisztítottak az orosz szabotőr-felderítő csoportoktól.

Nyitókép: Az elnök emlékeztetett arra, hogy az ukránok történelmük alatt nem először védekeznek Oroszországgal szemben (Fotó: Beta/AP)