2024. május 9., csütörtök

Összetűztek Madridban a katalán amnesztia ellen tüntetők és a rendőrök

Összetűzés alakult ki a katalán függetlenségi vezetők amnesztiája ellen tüntetők és a rendőrök között kedd éjjel Madridban.

A hatóságok tájékoztatása szerint a koalícióban kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) fővárosi székházának közelében mintegy hétezer ember gyűlt össze azért, hogy tiltakozzon a 2017-ben alkotmányellenesen megtartott katalán függetlenségi népszavazás megrendezése miatt elítélt politikusok rehabilitálását biztosító jogszabályról zajló tárgyalások miatt.
Az egybegyűlt tömeg magasba tartott transzparensein és nemzeti színű zászlókon a többi közt Amnesztiát nem!, Sánchez áruló!, Puigdemont a börtönbe! feliratok voltak olvashatók.
A tüntetőket kordonokkal igyekezetek távol tartani a pártszékháztól, azokat azonban többen is megbontották, és a felsorakozott rendőröket petárdával, füstbombákkal, üvegekkel, kövekkel, tojással dobálták meg.  
A rendfenntartók gumibotot használva szorították vissza a tiltakozókat, könnygázt is bevetettek és gumilövedékkel a levegőbe lőttek.
Az összetűzés során legkevesebb heten, köztük legalább egy rendőr is megsérült a mentőszolgálat előzetes tájékoztatása szerint.
A tiltakozó akciót internetes közösségi oldalakon szervezték és nem jelentették be a hatóságoknak.
A keddi már a második este, amikor konfliktusba kerültek a rendőrök és a tüntetők. Hétfőn este mintegy négyezren tiltakoztak ugyanitt. Akkor a rendőrök három embert őrizetbe vettek engedetlenség és hatóság elleni erőszak miatt.
Madrid mellett más spanyol városokban is voltak kisebb megmozdulások, például Málagában, Burgosban, Valenciában.
A szocialisták azután kezdtek tárgyalni a volt katalán vezetők rehabilitálásáról, hogy IV. Fülöp király Pedro Sánchez ügyvivő kormányfőt kérte fel a miniszterelnöki tisztségre, mert a júliusi általános választásokon győztes konzervatív Néppárt (PP) elnöke nem kapta meg a törvényhozás támogatását a poszthoz. Pedro Sáncheznek a megválasztásához szüksége van a törvényhozás baszk és katalán nacionalista pártjainak támogatására is. A Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) és az Együtt Katalóniáért (Junts per Catalunya) viszont az elítélt vagy megvádolt politikusaiknak amnesztiát biztosító jogszabályt kért szavazataiért cserébe. A PSOE és az ERC már megállapodásra jutott a kérdésben, viszont az egykori katalán elnök, Carles Puigdemont vezette Együtt Katalóniáért párttal még zajlanak a tárgyalások.
Amennyiben november 27-ig nem választják meg az új kormányfőt, január közepén új választásokat kell tartani Spanyolországban.

Nyitókép: Sergio Perez/EPA