2024. május 11., szombat

Sokan állateledel fogyasztására kényszerülnek Nagy-Britanniában

Sokan Nagy-Britanniában arra kényszerülnek, hogy állateledelt fogyasszanak, emellett gyertyával melegítik fel az ételeiket.

A The Independent beszámolója szerint az ehhez hasonló eljárások az országban elhatalmasodó válság következménye.

Nagy-Britanniában az infláció 41 éves csúcsra hágott, az élelmiszerek és nem alkoholos italok ára 16,4 százalékot ugrott, ami 1977 óta a legmagasabb.

Az egyre növekvő energiaárak miatt a háztartások nehéz választás elé állnak a fűtés, vagy az élelmiszer között. Az említett lap szerint sokan extrém megoldásokra kényszerülnek.

– Még mindig sokkol az a tény, hogy vannak olyan emberek körülöttünk, akik állateledellel táplálkoznak, és gyertyával, vagy a radiátoron melegítik fel ételüket – nyilatkozta a BBC-nek Mark Steed, a cardiffi élelmiszerprogram vezetője.

– Ezek sokkoló történetek, amelyek igaznak bizonyultak, hiszen megbízható emberektól hallottunk mindezekről, akik ezt könnyeikkel küszködve osztották meg velünk. Ennek nem lenne szabad megtörténnie – hangsúlyozta Steed.

Nyitókép: Jiri Hera/Shutterstock