2024. május 9., csütörtök

Felmondta az orosz parlament az Európa Tanács nemzetközi szerződéseit

Felmondta az orosz parlament alsóháza csütörtökön Oroszországnak az Európa Tanáccsal kötött mind a 21 nemzetközi szerződését – írja az MTI. 

Az erre vonatkozó törvénytervezetet Vlagyimir Putyin orosz elnök terjesztette az Állami Duma elé. Az elfogadott jogszabály értelmében Oroszország tagságának megszűnése miatt az Európa Tanácsban március 16-tól összesen 21 nemzetközi szerződés fogja hatályát veszteni Moszkva viszonylatában. Ezek között van az ET alapokmánya, a szervezet kiváltságokról és mentességekről szóló általános egyezménye, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény, a terrorizmus elleni küzdelemről szóló európai egyezmény, a helyi önkormányzatok európai chartája és az Európai Szociális Charta.

Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma elnöke csütörtökön azt hangoztatta, hogy az ET helyett új szervezet létrehozásán kell gondolkodni, kölcsönös tisztelet, a kettős mérce alkalmazásának elvetése, a más államok szuverén ügyeibe való be nem avatkozás, az állami szuverenitás, a kultúra, a hagyományok, a történelem, valamint a nyelv tiszteletben tartása alapján.
Oroszország, amely 1996. február 28-án csatlakozott az ET-hez, idén szeptember 16. óta már nem tagja az Emberi Jogok Európai Egyezményének, mivel kivonta magát az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) joghatósága alól. Júniusban Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírt egy törvényt, amely lehetővé teszi, hogy Oroszország ne hajtsa végre az EJEB 2022. március 15. után hozott ítéleteit.

Nyitókép: Unsplash