2024. május 9., csütörtök

Vállalni a mozgatóerő szerepét

Aleksandar Vučić megígérte, mindent megtesz a béke megőrzéséért

A Szerb Haladó Párt tegnap megünnepelte Vid, avagy Szent Vitus napját, a szerb pravoszláv egyház ünnepét. Mint arra Miloš Vučević, az SZHP elnöke emlékeztetett, már korábban úgy döntöttek, hogy a párt védőszentje mellett erről a napról is megemlékeznek a jövőben. A sajtó nagy érdeklődéssel kísérte végig az eseményt, mert Aleksandar Vučić, a párt korábbi elnöke, az ország államfője korábban erre a napra jelentette be a szavai szerint minden politikai szerveződés felett álló, az állam érdekeiért küzdő mozgalom megalapítását, de mint kiderült, ezt szeptemberre halasztották.

Miloš Vučević alkalmi beszédében rámutatott arra, ahhoz, hogy az előttünk álló történéseket irányítani tudják, őszintén ki kell mondani, hogy Szerbia felett fekete felhők gyűltek össze. A független Szerbia megszemélyesítője, maga Aleksandar Vučić lett a villámhárító, míg az SZHP-nek a jégeső és a villámok elleni védelmet kell magára vállalnia – fogalmazott képletesen a párt elnöke, közölte a Danas napilap.

Hangsúlyozta, az SZHP kiáll Vučić mellett a Népért és Államért Mozgalom megalapításában, hiszen ők megértik az ötlet lényegét. Vállalják a kezdeti mozgatóerőt ebben a minden szerbet magába gyűjtő, minden politikai párt felett álló megmozdulásban. Ugyanakkor a mozgalom mindenki előtt nyitva áll, aki szereti az országát.

– A többiekért nem felelek, de mi erről a vágányról nem térünk le, az biztos – mondta Vučević.

A Vid-napi fogadáson Aleksandar Vučić is szólt a párt tagjaihoz. Kiemelte, a nehéz időben nagyon sokan elfordítják a fejüket, de vannak, akik szembenéznek a gondokkal és küzdenek, nemcsak magukért, hanem az országért, a polgárokért. Ezeket az embereket kell példaként követni.

– Nem tudhatom, mi lesz a jövőben Koszovóval. Belülről próbálják beomlasztani az országot. Ezért fontos, hogy ti, mint Szerbia politikai oszlopa, erősek maradjatok – hangsúlyozta az államfő. Kiemelte, a Szent Vitus napjával foglalkozó albán média tele van azzal, hogy Vučić fia, aki Gračanicába ment egyházi liturgiát hallgatni, „A megadás nem opció” (Predaja nije opcija) feliratú pólóban jelent meg. Vučić azt üzenete ezeknek a médiumoknak, minden Vučić és mindenki Szerbiában így gondolkodik. Ezt a mondatát a jelenlevők nagy tapssal erősítették meg.

Elmondta, még sok gonddal számol Koszovóval kapcsolatban, de minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy megőrizze a békét. Mint mondta, ez nem a gyengeség, hanem az erő jele.

– Köszönöm, hogy azt mondtátok, együtt leszünk abban a mozgalomban, aminek ezekben a pillanatokban vezető politikai erőt kell képviselnie, nemcsak Szerbia megmentéséért és fennmaradásáért, hanem nagy fejlődéséért is – hangsúlyozta Vučić, majd rámutatott, a mozgalom nem mondhat le arról, hogy Szerbia független állam maradjon, majd hangsúlyozta: a szabadság a mozgalom és az SZHP közös nevezője – közölte a Tanjug hírügynökség.

Nyitókép: Fotó: SZRT