2026. május 22., péntek

Minden út ismét Belgrádba vezet

Szombaton a Slaviján gyülekeznek az egyetemi hallgatók

A blokádban levő egyetemi hallgatók szombaton tömeges tüntetésre készülnek. A polgárok fővárosba érkezése körül is megkezdődött a szerveződés. A Drámaművészeti Kar (FDU) egy videót is közzétett, amivel a polgárokat felszólítják a nagyszabású tüntetésre, illetve arra, hogy társuljanak hozzájuk a Slavija körforgalomnál.

A Slavija már a héten egyszer főszerepet kapott, hiszen ugyanabban az időben, amikor az egyetemi hallgatók standokat állítottak fel a Dimitrije Tucović szobornál és studenti pobeđuju (az egyetemisták győznek) felszólítással a saját akcióikat hirdették, csupán néhány lépésre tőlük a Szerb Haladó Párt is standokat állított fel Aleksandar Vučić – Srbija naša porodica (Szerbia a mi családunk) jelmondattal. Órákon át feszült volt a helyzet, hiszen mindkét oldalról provokáló megjegyzések hangoztak el, az aktivisták át-átsétáltak egymáshoz, végül a helyzet csillapítására megérkeztek a rendőri egységek is, és felsorakoztak közöttük. Végül Aleksandar Vučić államfő felszólítására a haladó párti aktivisták csomagoltak össze és hagyták el a helyszínt.

Tegnap az Avala-toronyban függesztették ki az az egyetemisták győznek feliratú transzparenst.
– Belgrád legmagasabb pontja az Avala. Belgrád legfényesebb pontja a Slavija lesz. Szombaton találkozunk – üzenték az Instagramon a blokádban levő Gyógyszerészeti Kar hallgatói, és egy videót tettek közzé, amelyben látható a tornyon a transzparens.

A blokádban levő Drámaművészeti Kar hallgatói is videóval üzentek a támogatóiknak – ők a polgárokat arra szólítják fel, hogy találkozzanak a Slavija körforgalomnál szombaton, hogy véget vessenek a hatalom és a bűnözés összefonódásának.

A közzétett videó Aleksandar Vučić egyik megszólalásának felvételével kezdődik.

– 40 éve tart ez már, minden második ember tudja ki ez, vagy ki amaz a drogdíler. Ha tudják, akkor miért van szabadlábon? Hát azért van szabadlábon, mert mi védjük. Amikor azt mondom, hogy mi, az államra gondolok, így vagy úgy – mondja az államfő az adott videóban.

A videóban bűnözők jelennek meg, tüntetők Vučić elnökkel, a fivérével Andrejjel, majd Veselin Milićtyel, az előzetes letartóztatásban levő belgrádi rendőrfőnökkel – de a rövid videóban bemutatják azokat a jelenteket is, amikor szándékosan elgázolták az egyetemi hallgatókat a tavalyi tüntetések során. A felkavaró jelentek után azt üzenik a FDU hallgatói: „Szerbia, definiáljuk közösen a normális fogalmát, teremtsük meg együtt a jogrendet, büntessük meg őket, építsünk együtt államot, május 23-án légy itt, van tervünk!”

A belgrádi felsőoktatási intézmények blokádban levő egyetemi hallgatói szintén a közösségi hálókon üzentek: „Te és én, Slavija”. Ekkor feltüntették, hogy az összejövetel délután 6 órakor kezdődik és este 8 óráig tart.

Mint azt közölték a Slavijához négy helyszínről történik a gyülekezés, vagyis gyalogosan indulnak majd meg tömegesen a zimonyi Mezőgazdasági Kartól, a Jogtudományi Kartól, az Autokomandától és a Köztársaság térről.

A korábbi tapasztalatok alapján – amikor nem indultak vonatok és a buszokat is megritkították – számítottak arra, hogy nem lesz könnyű a tüntetés napján rendes járatokon eljutni a fővárosba, ezért az egyetemi hallgatók megszervezték a magánautókkal történő szállítás, de akár szállás lehetőségét is. Ennek kapcsán különböző linkeket tettek közzé, ahová az érdekelt polgárok bejelentkezhetnek: azok is akik autóval mennek és van hely más utas számára, és azok is, akiknek nincs mivel eljutniuk.

Az egyetemi hallgatók a Slavijánál tavaly két nagy tüntetést is szerveztek: március 15-én, aminek a hangágyú vetett véget és június 28-án, ami pedig a rendőrség erőszakos beavatkozásával és letartóztatásokkal végződött.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A múlt héten a belgrádi Jogtudományi Kar előtti útkereszteződésen gyülekeztek a tüntető hallgatók (Beta /Archív)