2026. május 18., hétfő

Vasiljević a Senjak-ügyről: Nem lesznek érinthetetlenek

Dragan Vasiljević kijelentette, hogy mindenkit felelősségre vonnak, aki érintett a Senjak-ügyben. Hangsúlyozta: az eset nem vet jó fényt a rendőrségre, ugyanakkor megmutatja, hogy egyetlen személy sem állhat az intézmények felett.

Továbbra is tart a Senjakon történt lövöldözés után eltűnt A. N. holttestének keresése, amelyben a szerb biztonsági szolgálatok szinte valamennyi rendelkezésre álló erőforrását bevetették.

A szerbiai katonaság és a csendőrség tagjai az inđijai Jarkovci-tó környékét kutatják át.

A belgrádi Felső Ügyészség arra utasította a Belügyminisztériumot, hogy vizsgálja ki a gyilkossággal gyanúsított személy vagyonának eredetét, valamint azt, hogy az ő és családtagjai tevékenységében felmerülhet-e pénzmosás gyanúja.

Vasiljević a Szerbiai RTV műsorában azt mondta, a Senjak-ügy komoly közérdeklődést váltott ki, és támogatásáról biztosította az ügyön dolgozókat.

– Minden olyan helyszínt átvizsgálnak, amely befolyásolhatja a nyomozás eredményét. Nagyszámú rendőr és katona kutat bizonyítékok, illetve a holttest megtalálása érdekében – mondta.

A sajtó arról is beszámolt, hogy kihallgatták Nemanja Đurant, a bűnügyi rendőrség korábbi vezetőjét.

Vasiljević azonban nem kívánt egyes személyekről beszélni.

– Az egész eljárás meg fogja mutatni, hogy nem lesznek érinthetetlenek. Mindenkit felelősségre vonnak, aki érintett a Senjak-ügyben – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy az ügy rombolja-e a rendőrség tekintélyét, azt válaszolta, hogy „ez senkinek sem kellemes”.

– Biztosan nem pozitív a rendőrség számára, de ez megmutatja, hogy egyetlen személy sem állhat az intézmény fölött – fogalmazott.

A Belügyminisztérium körlevelével kapcsolatban Vasiljević elmondta, hogy szigorúbb feltételeket vezetnek be minden olyan rendőrrel szemben, aki törvénysértő tevékenységet folytat.

Hozzátette, hogy a Belügyminisztérium alkalmazottai vezetői engedéllyel végezhetnek más munkát is, de közben nem használhatják rendőri jogosultságaikat.

Elmondása szerint jelenleg is dolgoznak az alacsonyabb szintű jogszabályok és törvények módosításán, valamint a rendőrök munkájának szigorúbb ellenőrzésén.

– Végezhet ilyen munkát, de nem rendőrként, hanem olyan személyként, aki engedélyt kapott más tevékenység végzésére. Ezek semmiképpen sem lehetnek illegális tevékenységek – mondta Vasiljević.

Hozzátette: minden rendőr köteles jelenteni, ha bármilyen törvénysértésről tudomást szerez.

A rendőrigazgató szerint a statisztikák azt mutatják, hogy a szerb rendőrség az elmúlt 25 év legjobb eredményeit érte el, különösen a bűnözés elleni harcban.

Közlése szerint az idei év első négy hónapjában az eredmények még kedvezőbbek voltak, miközben a közbiztonsági helyzet stabil maradt.

– Minden biztonsági mutató pozitív. Stabil a közrend és a közbiztonság – mondta.

Kiemelte, hogy 12 százalékkal csökkent a közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma, valamint stabil a helyzet a határokon és a migráció területén is.

A tavalyi kihívásokra visszatekintve elmondta, hogy több mint 30 ezer be nem jelentett nyilvános rendezvényt tartottak, amelyek biztosításában 363 ezer rendőr vett részt, és 326 rendőr sérült meg.

Ennek ellenére – hangsúlyozta – a rendőrök többsége becsületesen és professzionálisan végzi a munkáját.

– A rendőrök 99 százaléka vagy még annál is több tisztességesen, becsületesen, lelkiismeretesen és professzionálisan végzi a feladatát – zárta nyilatkozatát a rendőrigazgató.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A rendőrigazgató szerint minden érintettet felelősségre vonnak (Fotó: Beta)