2026. április 10., péntek

Közösségünk lenyomatával ismerkedtek

Magyarországi és szerbiai jogászdelegáció látogatta meg a vajdasági magyar intézményeket

Írásunkhoz GALÉRIA is tartozik.

Magyarországi és szerbiai szakmai delegáció érkezett Újvidékre, amelynek tagjai a hivatalos belgrádi programjukat megelőzően a vajdasági magyarság intézményeivel is megismerkedtek. A látogatás célja a szakmai kapcsolatok erősítése mellett az volt, hogy a vendégek átfogó képet kapjanak az itt élő magyar közösség helyzetéről és mindennapjainkról.

Vicsek Annamária, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke és európai parlamenti képviselő elmondta, hogy a delegáció tagjai – bírósági végrehajtók –  a másnapi, szakmai találkozójuk előtt látogattak el a városba. A program során felkeresték az Európa Kollégiumot, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központot, majd a Magyar Szó székházát is, ahol megtekintették a Sajtó- és Nyomdamúzeumot. Annamária hangsúlyozta: fontosnak tartották, hogy a vendégek közvetlen betekintést nyerjenek az újvidéki magyarság életébe, és megismerjék azokat az intézményeket, amelyek hozzájárulnak a közösség megmaradásához. Mint fogalmazott, ezek az intézmények nemcsak Újvidék, hanem egész Vajdaság szempontjából meghatározó jelentőségűek, és a látogatók is felismerték szerepüket a helyi magyarság fennmaradásában.

Erdődi Edvina, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója a vendégeknek részletesen bemutatta az intézmény működését, múltját és jelenlegi tevékenységét. Mint kiemelte, mindig öröm számukra, amikor neves vendégek érkeznek Újvidékre, és lehetőség nyílik arra, hogy közelebbről is megismertessék velük a vajdasági magyar sajtó talán legfontosabb műhelyét. Hangsúlyozta: amikor a közéleti személyiségek az újvidéki magyarság intézményeit emlegetik, a Magyar Szó gondolkodás nélkül eszükbe jut, ami külön örömmel tölti el a munkatársakat. Hozzátette, hogy a Sajtó- és Nyomdamúzeum bejárásával a látogatók betekintést nyerhetnek a vajdasági magyarság életébe, egyfajta lenyomatot kapva arról a közösségről, amely itt él és alkot.

A delegáció tagjait Takács Karolina és Szedlár Diana, a múzeum munkatársai vezették az intézmény múltját és jelenét bemutató tárlaton. A résztvevők közvetlenül megismerhették a lap történetét és a mindennapi tevékenységek hátterét.

Mgr. Miavecz Béla ügyvéd a két ország közötti szakmai együttműködés fontosságát hangsúlyozta.

Rámutatott arra, hogy a szerbiai és a magyarországi igazságügyi intézmények és kamarák között már évek óta jól működő kapcsolat áll fenn, amelynek ez a találkozó is fontos állomása. – A magyarországi delegáció – belgrádi hivatalos programja mellett – külön kérésére szervezték meg az újvidéki látogatást annak érdekében, hogy a vendégek közvetlen betekintést nyerhessenek a helyi magyar közösség életébe és intézményrendszerébe – mondta.

Dr. Lupkovics Beáta, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke meghatódva nyilatkozott a látogatásról. Elmondása szerint a csodálatos szó is gyenge az élmény a leírására, amelyben részesültek. Kiemelte a vendéglátók figyelmességét és a programok gazdagságát, amelyek révén mélyebb betekintést nyerhettek a vajdasági magyar közösség életébe. Hangsúlyozta: a látogatás egyik fő célja a szakmai együttműködés erősítése, a jó gyakorlatok kölcsönös megismerése és alkalmazása. Mint mondta, bízik abban, hogy a két ország végrehajtói kamarái között még szorosabb kapcsolat alakul majd ki a jövőben.

A program tehát Belgrádban folytatódik hivatalos szakmai találkozókkal, a résztvevők konkrét kérdéseket vitatnak meg, és a jövőbeni együttműködés lehetőségeit körvonalazzák. Az újvidéki látogatás azonban már most megerősítette: a szakmai kapcsolatok mellett a közösségi értékek bemutatása is fontos szerepet játszik a kapcsolatok elmélyítésében.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele