Aleksandar Vučić kijelentette, hogy az állam az elmúlt tizenkét évben 5.873 embert küldött külföldre gyógykezelésre. Hangsúlyozta, hogy jelentős összegeket fordítanak a gyermekek számára biztosított innovatív gyógyszerekre, és az állam ezt a jövőben is folytatni fogja.
Az államfő a čačaki Lav Plus TV műsorában beszélt erről, utalva arra is, hogy Bajina Baštán tett látogatása során felkereste a Knežević családot, amelynek nyolcéves tagja, Andrija Moyamoya-kórban (MMD) szenved, és Svájcban kap kezelést az állam költségén. A kérdés arra is vonatkozott, hogy gyakran ellenérvként hozzák fel: az állam jelentős összegeket fordít az EXPO-ra, utakra és más beruházásokra, miközben a polgárok SMS-adománygyűjtéssel próbálnak pénzt gyűjteni gyermekeik gyógykezelésére.
– Ami ezeket a hamis vádakat illeti, országunkban sokkal kevesebb embert kezelnek SMS-adományokból, mint bármely nyugati országban. Kevesebbet, mint az Egyesült Államokban, kevesebbet, mint Dániában – arányosan, a lakosság számához viszonyítva. Nálunk az elmúlt tizenkét évben 5.873 embert küldtünk külföldre gyógykezelésre, míg ők 400 embert, nem tudom, hány év alatt – jelentette ki Vučić.
Nyitókép: Aleksandar Vučić / Facebook



