2026. február 6., péntek

Csökkentik a havazások miatt áram nélkül maradt fogyasztók számláit

A kormány mai ülésén határozatot fogadott el, mely szerint csökkenteni kell azoknak a polgároknak a villanyszámláját, akik a januári havazás következtében folyamatosan több mint 24 órán át maradtak áram nélkül.

A döntés a bori, zlatibori, moravai, mačvai, kolubarai és zaječari körzet lakosaira vonatkozik – közölte a kormány.

A határozat szerint a Szerbiai Szerbiai Áramelosztó (EDS) és a Szerbiai Villamoshálózat (EMS) feladata lesz, hogy az áramszolgáltatónak átadja a januári ellátáskimaradásokkal érintett területek adatait, valamint azon végfelhasználók listáját, akiknél az áramszünet összesítve meghaladta a 24 órát.

A két vállalat egyben köteles viselni a számlacsökkentés teljes költségét, majd az intézkedés végrehajtását követően jelentést készíteni, és azt a kormánynak benyújtani.

Magyar ember Magyar Szót érdemel