– Az első, alakuló ülés sikeresen lezajlott. Köszönet illet minden tagot az együttműködésért és a kompromisszumkészségért, ami rendkívül fontos minden szerbiai állampolgár számára – hangsúlyozta Ana Brnabić tegnap, a választói névjegyzék felülvizsgálatával, ellenőrzésével és pontosságával foglalkozó bizottság első ülése után. A szerbiai képviselőház elnöke közölte, hogy a testület első elnökévé Vujo Ilićet választották, akit civil szervezetek delegáltak a bizottságba. Ilić február 9-ére hívta össze a következő ülést, amelyen elfogadják a munkarendet, valamint rögzítik a munkatervet és a pénzügyi keretet a gyors és hatékony munkakezdés érdekében. A találkozó konstruktív légkörben zajlott, a bizottság pedig három elnökségi tagot választott, ők háromhavonta váltják egymást a tisztségen. A törvény értelmében az első elnököt a civil szervezetek által javasolt tagok közül kellett kiválasztani. Az ellenzéki frakciók Nebojša Spasojevićet, a parlamenti többség pedig Bojana Vranešt delegálta az elnökségbe.
A BIZOTTSÁG ÖSSZETÉTELE
A bizottság tagjait és póttagjait január 28-án választotta meg a szerbiai képviselőház. A bizottság rendes tagjai: Srđan Smiljanić, Mladen Mladenović, Vladimir Pudar, Goran Vujičić, Bojana Vraneš, Nebojša Spasojević, Ognjen Rašić, Ana Gođevac, Emilija Orestijević és Vujo Ilić.
A bizottság póttagjai: Vladimir Dimitrijević, Zoran Militarov, Nikola Radonjić, Butás Béla, Zoran Dizdarević, Dejan Stevanović, Zdravko Janković, Marko Dimić, Ivo Čolović és Vladimir Erceg.
SZAKMAI ELLENŐRZÉS ÉS ÁTLÁTHATÓSÁG
A házelnök kiemelte, hogy a névjegyzék pontossága alapfeltétele a választási folyamatba vetett bizalomnak. Elmondta, hogy a bizottság felállítása bonyolult és időigényes folyamat volt, ami természetes a társadalmi szereplők közötti bizalmatlanság esetén. A bizottság tíz tagja nem politikus, hanem szakember: öten a kormánypárti többség, hárman az ellenzék javaslatára kerültek be, a fennmaradó két helyet pedig a választási elemzésekben jártas civil szervezetek, a Crta és a CeSID (Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ) képviselői töltik be. A döntéshozatalhoz kétharmados többség, vagyis tízből hét szavazat szükséges, és az, hogy mindhárom csoportból (többség, ellenzék, civil szféra) legalább két-két tag támogassa a határozatot. Brnabić hangsúlyozta, hogy ez a testület szakmai és nem politikai szerv, ezért arra kérte a tagokat, hogy kizárólag a névjegyzékkel foglalkozzanak.
AUTOMATIZÁLT FOLYAMATOK
Arra a kérdésre, hogy miként lehetne felgyorsítani az elhunyt személyek törlését a listáról, Brnabić kifejtette, hogy a bizottság mandátuma lehetővé teszi törvénymódosítások kezdeményezését is. Megjegyezte, hogy korábbi államigazgatási miniszteri és kormányfői munkája során az eUprava közigazgatás révén sok folyamat automatizálttá vált, de a rendszer még mindig az anyakönyvvezetők kézi adatrögzítésén alapul. Voltaképpen a folyamat teljes automatizálására van szükség: amint bejegyzik valaki halálát az anyakönyvbe, a rendszernek azonnal törölnie kellene az illető nevét a választói névjegyzékből is.


