2025. június 18., szerda

„Szerbia a fejlődésre összpontosít”

Vučić Prágában a többoszlopos külpolitika gyakorlatához való ragaszkodást hangsúlyozta

A koszovói kérdésre összpontosított beszédében Aleksandar Vučić köztársasági elnök Prágában, a csütörtökön megkezdett GLOBSEC Globális Biztonsági Fórum Kihasználni a pillanatot: tartós partnerség kialakítása a szomszédságban címmel pénteken megtartott panelbeszélgetésén. A témát részben Szerbia európai integrációs csatlakozásának aspektusából közelítette meg. A Szerbiai Rádió és Televízió hírösszefoglalója szerint rámutatott, Szerbia csatlakozása az Európai Unióhoz elsősorban politikai kérdés, azaz nem az érdemektől függ. Szerbia csatlakozása akadályozza a koszovói kérdés orvoslását, hiszen az ország tiszteletben tartja az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244-es számú határozatát, viszont e szerint Koszovó Szerbia része, Belgrád nem áll készen tartománya függetlenségének elismerésére.

– Az európaiak állandóan arról beszélnek, hogy a csatlakozás az érdemektől, az eredményektől függ. Ez egyébként soha nem volt így, elég csak visszaemlékezni arra, hogyan zajlottak a dolgok Románia vagy Bulgária esetében. A csatlakozás mindig is a politikai döntésektől, és nem az eredményektől függött. Szerbiának még számos feladatot kell teljesítenie a joguralom területén, emellett itt a Koszovó képében létező regionális probléma, ez utóbbit nagyon nehéz megoldani – fogalmazott Vučić.

A szerb államelnök a gazdaság és a pénzügyek területére is kitért. Szavai szerint Szerbia az elmúlt 10 év legnagyobb gazdasági növekedését produkálta, a növekedés nagyobb volt az európainál. A növekedésnek vonzóvá kellene tennie Szerbiát az EU számára – jegyezte meg az államelnök. Hozzátette, persze tudja, hogy nem kizárólag gazdasági fejlődésről van szó, hanem például az egységes piachoz való tartozásról is. Amikor a tagállamok között nem léteznek országhatárok, az előrébb viszi a gazdaságot, valamint kedvező irányba fordítja az emberek életét – hangsúlyozta Vučić. Hozzátette, természetesen egyéb szempontok is befolyásolják Szerbia elkötelezettségét, hogy csatlakozzon az EU-hoz, a legtöbben az értékeket emelnék ki példaként, viszont amikor elkezdik definiálni ezeket az értékeket, rájönnek, hogy mekkora nézetkülönbségek vannak a tagállamok között ebben a vonatkozásban.

– Szerbia esete Koszovó miatt különleges. Mint említettem, Szerbia tiszteletben tartja az 1244-es határozatot, de az ENSZ Alapokmányát is. Az EU 27 tagállama közül 22 ismerte el Koszovó államiságát, mi nem állunk készen megtenni ezt. Ha már a területi integritásnál tartunk, Szerbia támogatja Ukrajna területi integritását – mondta Vučić.

Szerbia Oroszországhoz fűződő kapcsolata tekintetében Vučić a hagyományos szerb–orosz barátságra emlékeztetett. „Ismétlem, Szerbia tiszteletben tartja az ENSZ Alapokmányát és Ukrajna területi integritását. Értékelésem szerint kezdettől fogva elvszerűen képviseltük ezt az álláspontot” – emelte ki, és rámutatott arra, hogy Szerbiában nem az Oroszországgal való kapcsolatok miatt csökken az EU támogatottsága, hasonló jelenség figyelhető meg például Észak-Macedóniában, a jelenségnek bizonyos népek elvárásaihoz és reményeihez van köze.

Vučić, válaszolva a több hónapja zajló tiltakozáshullámmal kapcsolatos kérdésre, ugyancsak beszélt arról, hogy Szerbiában készülnek az EXPO 2027 világkiállításra, míg választásokat feltehetőleg 2026 végén vagy 2027 elején tartanak. „Egy évvel ezelőtt voltak választások, most az EXPO-ra készülünk” – nyomatékosította.

IZRAEL IRÁN ELLENI AGRESSZIÓJA

A sajtó képviselőinek nyilatkozva Vučić kitért Izrael Irán elleni támadására, szavai szerint ennek megtörténte után szinte mindenki ezzel foglalkozott a biztonsági fórumon. Kifejtette, attól tart, hogy a katonai hadművelet megingatja a gazdaságot, de a politikai stabilitást is, valamint idegességet vált ki világszerte. Természetesen szó volt a kőolaj világpiaci áráról, ugyanis reggel 66 dollárról 74 dollárra emelkedett, senki sem tudja, hogy mikor áll le az áremelkedés, hiszen amikor drágul a kőolaj, akkor a villanyáram is drágább lesz, majd minden termék ára elkezd felfelé kúszni – nyilatkozta Vučić

– Remélem, hogy mihamarább vége lesz ennek, ellenkező esetben a legrosszabb forgatókönyv következhet be. Itt az ukrajnai válság is, abban bíztunk, hogy közelebb kerültünk a megoldáshoz, de attól tartok, hogy ez nem így van. Most mindenki Izraelről és Iránról beszél. Persze amikor muszáj, akkor Ukrajnával is foglalkoznak, de lényegében mindenki Izraelre és Iránra összpontosít. Egyesek precizitása miatt csodálják Izraelt, mások elítélik, megint mások pedig arra kíváncsiak, hogy hová vezet mindez, ki hogyan fog reagálni, milyen lesz Irán és a muszlim többségű országok válasza – taglalta az SZRTV szerint Vučić.

A szerb államelnök a folytatásban arról beszélt, hogy a világban ismét eluralkodott a multipolaritás, Kína egyre befolyásosabb. Szerbia tudja, hogy hol a helye ebben a világban, továbbra is baráti kapcsolatokat kíván fenntartani mind Kínával és Oroszországgal, mind az USA-val, valamint folytatja európai útját. „Rajtuk múlik, hogy meddig viselnek el bennünket” – jegyezte meg Vučić. Közölte, Szerbia számára az a fontos, hogy megőrizze a gazdasági növekedést, hogy fejlődjön a gazdaság, növekedjenek a bérek, a nyugdíjak, hogy az ország pozitív irányban alakuljon át.

Reagálva a korábban megtartott panelbeszélgetésen az egyik újságírónő kérdésének lényegére, hogy mikor állítja meg az EU a tekintélyuralmi rendszereket, beleértve Kínát, Vučić ekképpen fogalmazott: „Európa együttesen nem körözheti le Kínát. Az EU gazdasági növekedése az idén, becslések szerint 0,7 százalékos lesz, míg Kínáé 5,7 százalékos. Higgadjatok le és kétszer gondoljátok meg, hogy miről beszéltek. Európa nem előzheti meg Kínát. Mivel? Hogyan? Ők motorral haladnak, míg mi mindannyian kerékpáron.”

EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS A GLOBÁLIS HELYZET

A biztonsági fórum margóján Vučić külföldi vezetőkkel, politikusokkal tárgyalt. Sebastian Kurz volt osztrák kancellárral az aktuális geopolitikai és gazdasági folyamatokról beszélgetett. Instagram közösségi oldalán úgy fogalmazott, hiszi, hogy minden ehhez hasonló találkozó hozzájárul a regionális együttműködés erősítéséhez. Szerbia abban érdekelt, hogy együttműködjön a stabil, együttműködő és építkező Európa vízióját képviselő országokkal – emelte ki.

Miroslav Lajčák szlovák miniszterelnöki tanácsadóval a nyugat-balkáni térségben jellemző kihívásokról, valamint a globális szinten összetett helyzet lehetséges kezelési módjáról egyeztetett Vučić.

Peter Sørensennel, az EU Belgrád–Pristina párbeszédért felelős különmegbízottjával a dialógus folytatásáról tárgyalt, továbbá a térségről, a kihívásokról, a stabilitás és a béke megőrzéséről. Szerbia a kompromisszumból táplálkozó megoldások elkötelezettje – adott hírt találkozójáról Vučić, és hozzátette, hogy a párbeszéd folytatásának a mellőzött témák napirendre tűzése a feltétele, ilyen téma a szerb többségű községek közösségének a megalapítása.

A Petr Pavel cseh államelnökkel való találkozón a két ország közötti bilaterális együttműködésre összpontosítottak a felek, de szó volt az európai és a globális békéről is. Külön kitértek a szerb–cseh gazdasági együttműködés kiszélesítésének lehetőségeire.

Magyar ember Magyar Szót érdemel