Ötvenöt évvel ezelőtt kötötte össze életét a vajdasági művészeti és szellemi élet két kiemelkedő alakja: Vitkay-Kovács Vera operaprimadonna, a Szerb Nemzeti Színház örökös tagja, a Művészeti Akadémia egykori szólóének-tanára, valamint férje, Vitkay-Kucsera László okleveles repülőmérnök, nyugalmazott katonatiszt és kutató. A fél évszázadot is meghaladó közös életútjuk nem csupán a zenei és szakmai sikerekről, hanem az önzetlen szeretetről, a kölcsönös alkalmazkodásról és a nehézségek feletti közös felülkerekedésről is tanúskodik. Smaragdlakodalmuk alkalmából idézzük fel kapcsolatuk kezdetét, az esküvő nem mindennapi történetét, a külön töltött éveket és a hosszú, boldog házasság titkát.
Családi gyökerek és az első találkozás a zene bűvöletében
Életüket már a kezdetektől fogva átszőtte a zene és a családi kötődés. Vitkay-Kovács Vera zenei szerkesztőként dolgozott az Újvidéki Rádióban, ahol szoros munkakapcsolatban állt Vitkay Gyulával, a magyar nóta legismertebb délvidéki szerzőjével, aki felkészítette őt szerzeményei éneklésére. Vera ma is szeretettel emlékszik vissza a neves zeneszerzőre.
A sors úgy hozta, hogy Vitkay Gyula nem más volt, mint Vitkay-Kucsera László nagyapja. A rádió klubjában, ahol a korszak neves írói és művészei – köztük Majtényi Mihály, Gál László, Sulhóf József és Bori Imre – rendszeresen összejöttek kávézni és beszélgetni, a nagyapa büszkén mutogatta unokája fényképét Verának. Amikor Vera megpillantotta a fiatalember fotóját, félig tréfásan megjegyezte:
– Ha az unokája valamivel idősebb volna, én meg fiatalabb, jó volna megismerkedni vele.
A fiatal pár életre szóló fogadalma, amelyet a Duna-parti rendhagyó ünneplés tett felejthetetlenné
Az egykori esküvői fotón is jól látszik az a mély tisztelet és szerelem, amely ma is összetartja őket
László akkoriban a Felső Katonai Akadémia növendéke volt Belgrádban, de rendszeresen látogatta Vera koncertjeit, és már fiatalon elvarázsolta az énekesnő művészete.
– A zene által és a nagyapa által jöttünk össze – emlékszik vissza László, nem tagadva, a döntő lépést ő tette meg 1969 novemberében. A köztársaság napi ünnepekre hazatérve szabadságra, bátor elhatározással becsöngetett Verához abba a lakásba, ahol a művésznő a szüleivel lakott. A több órás, mély beszélgetés után, búcsúzáskor havazni kezdett, Vera pedig puszit nyomott László arcára. Innen indult a kapcsolatuk, amely nem sokkal később egy zentai újévváró fellépés alkalmával fűződött még szorosabbra, amikor László elutazott Vera után.
Rendhagyó esküvő a Duna-parton és az emlékezetes lakodalom
1971. augusztus 8-án kötöttek házasságot Újvidéken. Az esküvő napja szokatlan körülmények között telt. László katonatisztként szolgált Szkopjéban a repülőtéren, és a szigorú felettese nem engedélyezte számára a szabadságot, így csupán egyetlen hétvégére tudott hazautazni. Ráadásul az esküvői tanúk és komák – dr. Máriás József, a péterváradi katonakórház igazgatója és felesége, Adél, valamint Csőri József orvos és felesége, Csőri Becker Judit – aznap egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudtak jelen lenni egy ünnepi ebédnél.
A helyzetet a menyasszony rádióbeli barátnője, Jana Saratlić mentette meg, aki rögtönzött, de rendkívül hangulatos ünneplést szervezett a péterváradi tiszti strandon. A Duna-parti homokon terítettek, ahol szalámi, sajt és bor társaságában ünnepelték meg a jeles napot. Estére azonban Lászlónak már vissza kellett utaznia szolgálati helyére, Szkopjéba.
Az igazi, népes lakodalmi ünnepséget végül októberben tartották meg az Újvidéken akkoriban megnyílt Piros csizma vendéglőben. Mintegy ötven vendég gyűlt össze, a hangulatról pedig Sándor Karcsi budapesti öttagú cigányzenekara gondoskodott.
László mosollyal az arcán idézte fel, amiként megkérdezték a zenészeket, hogy a menyasszony énekelhet-e egy dalt. Miután megengedték, Vera dalra fakadt, amivel azonnal akkora sikert aratott, hogy a cigányzenekar helyben meghívta őt a németországi turnéjára.
Vera azonban nem fogadhatta el a meghívást, hiszen akkor szerződtette őt az újvidéki Szerb Nemzeti Színház operatársulata, amely azután harminc éven át a legnehezebb szerepeket bízta rá.
Kilenc év távházasság és a szakmai áldozathozatal
A házasság első kilenc éve komoly próbatétel elé állította a kapcsolatukat, hiszen László munkája miatt külön kellett élniük. László előbb Szkopjéban szolgált, majd Belgrádba helyezték át. Kétlaki életük során László „vikendférjként” ingázott Újvidék és Belgrád között, minden pénteken munka után azonnal utazva haza a családjához.
Bár felmerült a lehetőség, hogy Vera átszerződjön a Belgrádi Operaházba, végül nem vették fel állandó taggá. Utólag visszatekintve mindketten úgy vélik, hogy ez a sors kedvező fordulata volt, mert a fővárosi színházi intrikák és rivalizálás felőrölték volna a művésznő karrierjét. Ehelyett Vera vendégművészként több mint száz alkalommal lépett fel a belgrádi színpadon, ahol a társulat és a közönség is saját tagjaként szerette és tisztelte.
Látva felesége kibontakozó, ragyogó operakarrierjét, László úgy döntött, hogy áldozatot hoz a család egységéért. Otthagyta a belgrádi kutatóközponti állását, és Újvidékre költözött, ahol a Vajdasági Végrehajtó Tanács Közlekedési Titkárságán helyezkedett el tanácsadóként. Mindvégig szilárd hátteret biztosított feleségének, rögzítette a fellépéseket, felvételeket készített, és mindenben támogatta művészi kiteljesedését.
Vera elhivatottsága és szigorú szakmai alázata mindig is példaértékű volt (Fotó: Ótos András)
László szilárd hátteret biztosított feleségének, támogatta művészi kiteljesedését (Fotó: Ótos András)
Az otthonuk falát díszítő fotók és elismerések évtizedek gazdag művészi pályájáról és családi emlékeiről mesélnek (Fotó: Ótos András)
A művészi alázat és az otthoni szakmai műhely
Vera elhivatottsága és szigorú szakmai alázata példaértékű volt. Rendszeresen énekelte a legnehezebb szoprán szerepeket olyan közismert művekben, mint a Traviata vagy a Pillangókisasszony. Ma is azt vallja, hogy a hanggal sosem szabad erőszakosan bánni:
– A legtermészetesebben kell énekelni, semmit nem szabad erővel kihozni, minden könnyedén kell, hogy menjen, úgy, mint a lehelet. Ezért igyekeztem az énektechnikát a legmagasabb fokon elsajátítani.
Fellépések után a házaspár sosem járt kávézókba vagy társasági összejövetelekre, hanem egyenesen hazasiettek. Otthon limonádét vagy spriccert fogyasztottak, miközben László lejátszotta a színházban készített magnófelvételt. Vera órákon át elemezte és korrigálta saját teljesítményét, ötvenszer is elismételve egy-egy zenei frázist, a tökéletességre törekedve.
A feszített tempó és a rengeteg utazás mellett a gyermeknevelés is komoly szervezést igényelt. Gyermekeik, György és Ágota nevelésében elsősorban Vera szülei segítettek, de az évek során összesen harmincnyolc segítség fordult meg a háznál. Később a nagyobb korkülönbség miatt a testvérek egymásra is vigyáztak. György fiuk sikeres ügyvédi pályát választott, míg Ágota követve édesanyja útját, énekes és pedagógus lett.
A hosszú, boldog házasság titka: szeretet, megértés és felelősség
Ötvenöt év tapasztalatával a hátuk mögött Vitkay-Kovács Vera és Vitkay-Kucsera László őszintén vallják, hogy a tartós házasság nem nehézségektől mentes állapot, hanem mindennapos munka és elkötelezettség. Mindketten határozott, erős egyéniségek és lobbanékony természetűek, mégis megtalálták az egyensúlyt.
– Szeretet, megértés, egymás támogatása, felelősség egymás iránt. Az ember társas lény, valakihez tartoznia kell. Minden házasságban előfordul minden ötvenöt év alatt, de a szeretet az megmarad örökké. Ez az, ami tartja az embereket és a házasságot – foglalták össze a hosszú kapcsolat alappilléreit, majd hozzátették, a nehéz pillanatokban elengedhetetlen az önzetlenség és a megbocsátás képessége is:
– Nem csupán az örömöket, hanem a nehézségeket is meg kell tudni osztani egymással. Minden házasságban, a nehéz percek ellenére, szükséges egyes dolgokat elnézni egymásnak, és egyes dolgokat el is felejteni. A szeretet a legfontosabb minden emberben, hogy érezze a másik ember iránti szeretetet és önzetlenséget, hogy ne mindig csak ő legyen a fontos, hanem az a másik is, akivel együtt él. Mert szeretet nélkül nem lehet élni – fogalmazott a művészházaspár, akik ötvenöt év után is példát mutatnak összetartozásból, hűségből és az élet iránti töretlen tiszteletből.
Nyitókép: Vitkay-Kovács Vera és Vitkay-Kucsera László ma is ugyanolyan elválaszthatatlanok, mint az útjuk kezdetén (Fotó: Ótos András)
