A kulturális és tájékoztatási bizottság tagjai elfogadták pénteken az Elektronikus Média Szabályozó Testület (REM) Tanácsa tagjaira kiírt pályázatra beérkezett jelölések és a javaslattevők listájáról szóló jelentést, írja a Tanjug.
Az ülésen, amelyen ez volt az egyetlen napirendi pont, 15 képviselő volt jelen. Az ellenzéki képviselők továbbra is a választási folyamatot kritizálták és kivonultak a teremből a szavazás előtt. A fentebb említett jelentést így tizenegy szavazattal fogadták el.
A bizottság elnöke, Sanja Jefić Branković elmondása szerint a jelentés elfogadásával együtt felszólítottak 11 jelölt és hét felhatalmazott jelölőszevezet dokumentációjának kiegészítésére, melynek határidejét június 5-én éjfélig szabták meg.
A kulturális és tájékoztatási bizottság ülését, amelyen a REM Tanácsa tagságára jelölt 49 személyre vonatkozó javaslatot vitatták meg, az ellenzéki és a kormánypárti képviselők háromórás vitája jellemezte. A felek hosszasan vitáztak arról, hogy egyes jelöltek személyét illetően felmerül-e érdekellentét, hogy egyes jelöltek megfelelnek-e a feltételeknek, valamint arról, hogy az új megválasztott REM testület mennyire lesz független intézmény mindezek függvényében.
