2024. május 12., vasárnap

A legnehezebb szakaszhoz értek

Đedović: Őszre elindul a gáz a Niš–Dimitrovgrad vezetéken

Az építkezést érintő nehézségek ellenére a Niš–Dimitrovgrad gázvezeték jól halad, eddig a tervezett munkálatok csaknem 40 százalékát sikerült befejezni. Kedden megkezdődtek a munkálatok a Szerbia–Bulgária földgázvezeték legnehezebb szakaszán, ahol a gázösszekötő a 10-es közúti folyosó keleti szakaszával kereszteződik – állapította meg Dubravka Đedović bányászati és energiaügyi miniszter miután Emanuele Giaufret-vel, az Európai Unió szerbiai küldöttségvezetőjével Niš közelében megtekintette a munkálatokat. A miniszter közölte, reményei szerint a teljes projekt őszre befejeződik.

Szerinte az interkonnektor kiépítése az ország energiaszektora számára stratégiai jelentőségű, hiszen így több forrásból juthatunk majd földgázhoz. Ezen a vezetéken a tervek szerint Azerbajdzsánból és Görögországból, az alekszandropoliszi LNG-terminálról érkezik majd a gáz.

Jelenleg mintegy 100 kilométernyi cső, azaz a szükséges vezetékrendszer mintegy 90 százaléka már megérkezett, a munkálatok kivitelezése a tervezettnél is gyorsabban halad.

Đedović elmondta, a Szerbia–Bulgária gázvezeték nemcsak az ország, hanem a régió számára is nagy jelentőségű, ezért kap az ország hathatós uniós támogatást. Kiemelte, ennek a projektnek a megvalósításával párhuzamosan Szerbia diverzifikációja szempontjából másik fontos projekt műszaki dokumentációjának kidolgozása is elkezdődött, amely szerint a Szerbia és Észak-Macedónia közötti gázösszeköttetés valósul majd meg.
Emanuele Giaufret a munkálatokon tett látogatás során kiemelte, hogy az unió elkötelezett marad Szerbia energetikai diverzifikációja terén. Szavai szerint már a következő fűtési idény során érkezik majd gáz ebből az éppen épülő vezetékből. Az EU felkínálta Szerbiának, csatlakozzon az EU-tagországokhoz a közös gázbeszerzéshez – emelte ki.
A Szerbia területén építés alatt levő gázösszeköttetés hossza 109 kilométer, a kapacitása pedig 1,8 milliárd köbméter. Ez Giaufret szerint az ország összfogyasztásának 60 százalékát fedezi. A Szerbia–Bulgária interkonnektor amellett, hogy nagyobb energiabiztonságot nyújt az országnak, lehetővé teszi a dél-szerbiai gázvezeték-hálózat további fejlesztését, Pirot, Bela Palanka és Dimitrovgrad felé. Eddig az archeológiai kutatások nehezítették a munkát, ugyanis a vezeték áthalad a történelmi jelentőségű Via Militaris területén, emlékeztetett a Beta hírügynökség.
A gázvezeték kiépítése mintegy 90 millió euróba kerül. Ebből 49,6 millió eurót uniós támogatásból kap az ország, 25 millió eurót az Európai Beruházási Banktól felvett hitelből fedez, a többit pedig az állami költségvetésből különítik el.
Az EU összesen 33,6 millió euróval támogatja a Bulgária területén épülő 60 kilométeres gázösszekötő szakasz munkálatait.

Nyitókép: Ha elkészül, az ország összfogyasztásának 60 százalékát fedezi majd (Fotó: Beta)