2024. május 9., csütörtök

Újabb rendkívüli választások?

A Blic a Szerb Haladó Párthoz közeli személyektől úgy értesült, hogy már szeptemberben rendkívüli választásokat tarthatnak Szerbiában, írja a 021.rs hírportál.
A Novosti tudósítása szerint Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke a párt egyik ülésén úgy fogalmazott, „kormányfő-jelöltként készen áll a választásokra, de nem fog engedni a zsarolásnak". A lap azt írja, hogy már a parlament Koszovóról szóló ülésén is voltak utaló jelek az ország politikai képének megváltoztatására. Az államfő akkor úgy fogalmazott, hogy „egyedül a Szerb Haladó Párt védte az állam érdekeit". Mint mondta, nagyon csalódott a szocialisták viselkedése miatt, akik mindenkinek a kedvében jártak.

Vučić azt is mondta, hogy elege van a korrupt emberekből, akik a párt kárára akarnak meggazdagodni, gyakran hivatkoznak rá kétes ügyeik alkalmával, és amikor az országért és a népért kellett küzdeniük, ők fordítottak először hátat.