2024. május 9., csütörtök

Minden út Belgrádba vezetett

Kormánypárti nagygyűlést tartottak pénteken a parlament épülete előtt

Szerbia minden részéből érkeztek tegnap autóbuszok, sőt városközivé változtatott városi járatok is Belgrádba, A remény Szerbiája elnevezésű, hatalmi pártok által szervezett nagygyűlésre, melyet még annak megtartása előtt „minden idők legnagyobb nagygyűlésének" kiáltott ki Aleksandar Vučić államfő. Belgrád központjában már a délután folyamán hömpölyögni kezdtek a képviselőházi előtti platóra igyekvő tömegek, akik nagy számban vidékről érkeztek a fővárosba. A megmozdulást támogatásáról biztosította a jelenlegi hatalmi koalíció minden pártja. A nagygyűlés 19 óra után, lapzártánkat követően kezdődött.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Az államfő korábban bejelentette, hogy a nagygyűlésen fontos döntéseket fogalmaz meg, és tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy milyen terve van az államvezetőségnek egy erőszakmentes társadalom megteremtésében.

Belgrád központi utcáit már a kora délutáni órákban le kellett zárni, előbb részlegesen, majd teljesen leállították a forgalmat, nem közlekedtek a buszok és a villamosok sem a képviselőházat övező városnegyedben. Nagyszámú autóbusz parkolt a Szerbia Palota előtt Újbelgrádban, a tömeg gyalog indult el a Branko-hídon keresztül a központba, így ezen az útvonalon és hídon is szüneteltették egy ideig a közlekedést.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Már a délelőtt folyamán nagyban zajlottak az előkészületek: elvégezték a színpadon az utolsó simításokat is, felállították a hangosítást, monitorokat, mobiltoaletteket bocsátottak az érkezők rendelkezésére. Az emberek a Szerb Haladó Pártot, Aleksandar Vučić államfőt, saját városukat ábrázoló pólókat viseltek, de voltak közöttük olyanok is, akik a Pink és a Happy televízió logóját megjelenítő pólóban voltak, tiltakozva, amiért az ellenzék ezeknek a csatornáknak a beszüntetése mellett száll síkra.

Rengetegen érkeztek zászlókkal, párthovatartozást megjelenítő lobogókkal.

A képviselőház körüli épületeken számos rendőrt és mesterlövészt lehetett látni, akiket biztonsági okokból állítottak lesbe. A belgrádi média arról is beszámolt, hogy a hazai autóbusz-vállalatok mellett a hatalom észtországi, magyarországi, észak-macedóniai, bosznia-hercegovinai fuvarozókat is foglalkoztatott a tömeg Belgrádba szállítása érdekében.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Megtámadták az SZHP ifjúsági bizottságának tagjait, amint a nagygyűlést támogató standokat készítették elő, számolt be Aleksandar Mirković, a párt fővárosi képviselő-testületi frakcióvezetője. Mint mondta, egy személy tönkretette a standokat, miközben azt kiabálta, hogy „végetek van", „édes lesz a bosszú".

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Nemanja Nenadić, a Transparency Serbia igazgatója azt mondta a pénteki összejövetel kapcsán, hogy annak megszervezése akár két vagy hárommillió euróba is kerülhetett, de a pontos adatok nyilván csak egy év múlva derülnek majd ki, amikor a pártok közzéteszik a finanszírozásukról szóló következő jelentést.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Mint ismeretes, a szerbiai ellenzéki pártok egy része ellentüntetésnek nevezte a hatalom által szervezett péntek esti megmozdulást, melyet válaszként könyveltek el a Szerbia az erőszak ellen elnevezésű ellenzéki és civil megmozdulásokra. Szombatra, mint ismeretes, az ellenzéki pártok jelentettek be nagygyűlést Belgrádban, a tervek szerint úgyszintén a parlament előtt gyülekeznek, de a tömeg sétára indul, s körülzárja majd a szerbiai köztévé épületét, mert a szervezők elégedetlenek annak objektivitásával a tüntetések kapcsán.

Az íráshoz fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el.

Nyitókép: Már a kora esti órákban hatalmas tömeg várt a felszólalókra (Ótos András felvétele)