2024. május 9., csütörtök
TARTOMÁNYI KORMÁNY

Rehabilitáció és motiváció

Dr. Zoran Milošević tartományi felsőoktatási és tudományos kutatási titkár fogadást szervezett az Újvidéki Egyetem mozgásszervi fogyatékkal élő diákjai számára, akik augusztus 1-je és 10-e között a kanizsai gyógyfürdőben tartózkodtak. Tíz diák, kilenc kísérő és két pedagógus tartózkodott a gyógyfürdőben a Fogyatékos Diákok Újvidéki Szövetségének szervezésében. A rehabilitációs foglalkozásokat a tartományi kormány is támogatta.

– A projekttel megmutattuk, mennyire fontos motiválni a fogyatékkal élő diákokat. A szabadidős és oktatási tevékenységek, valamint a művészeti és szórakoztató tartalmú programok nagyon fontosak mindenki számára – mondta a titkár, aki hozzátette, hogy kötelességük költségvetési forrásokat biztosítani a fogyatékkal élő diákok számára.

Dr. Sanja Podunavac Kuzmanović, az Újvidéki Egyetem oktatásért felelős prorektora kifejtette, a fogyatékkal élő diákok nagy kihívást jelentettek számára megbízatása elején, de most büszke arra, hogy sikerült egy fogyatékkal élő hallgatót tartósan foglalkoztatni az Újvidéki Egyetemen, illetve arra is, hogy folyamatos programokat szerveznek ezeknek a hallgatóknak.

Ana Ilić, a Fogyatékos Diákok Újvidéki Szövetségének elnöke kiemelte, hogy a projekt fő jelentősége az egészséges életmódra vonatkozó tudatosság kialakításában van, de konkrét segítséget is jelent, hiszen a rehabilitáció fejleszti a fogyatékkal élő személyek mozgását.

A fogadáson részt vett dr. Vitkay-Kucsera Ágota operaművész, aki kollégáival együtt gazdag kulturális és művészeti programot szervezett a diákok tíznapos kanizsai tartózkodása alatt.