„Abban az időben: Amikor Jézus tanított, valaki megszólalt a sokaságból: »Mester, szólj testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.« Ő így válaszolt neki: »Ember, ki hatalmazott fel engem, hogy bírátok legyek, és elosszam örökségeteket?«”
Majd a tömeghez fordult: „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”
Ez az evangélium újra elénk tárja a földi mulandó és mennyei örök élet összefüggéseit és hatalmas különbségét. Most ez a kérdés többnyire csak az anyagi javakra és azok szerzésére, valamint az örök javak és azokért való küzdelemre korlátozódik.
Az örök javak megszerzése azt a boldogságot jelenti, amit Máté evangélista így fogalmazott meg: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5, 3) Ha nekünk, embereknek, akik még itt élünk a földön, ez nem lenne nagyon nehéz, sőt talán az önerőből lehetetlen is, hogy megvalósítsuk, akkor nem is kellene ezt magyarázni. Sajnos azonban mi túlzottan bele vagyunk süllyedve nemcsak testileg, hanem lelkileg is ebbe a földi életbe és ennek az életnek a javaiba ahhoz, hogy ennek az evangéliumrészletnek az üzenete csak úgy magától elfogadható és érthető lenne számunkra. Nekünk az a magától értetődő, amit látunk, ízlelünk, mérhetünk vagy mások is elismernek. A lélek vagy örök élet értékei, még ha hiszünk is az örök életben, mégis távol vannak tőlünk. Olyanok vagyunk, mint amikor valaki nem megy fel a hegyre, csak a hegy lábánál állva gyönyörködik a fehér hegycsúcs szépségében, amely elmosódik a kék égboltozaton a napfényben, de nem nagyon vonzza a gondolat, hogy fel kellene másznia a csúcsra.
A lélekben szegények azok, akiknek a nyolc boldogság között Jézus elsőként ígéri a mennyek országát. Mit jelent lélekben szegénynek lenni? Jól kell ezt érteni. A lélekben szegények nem a nincstelenek, hanem azok, akik bővelkednek az e világi, az anyagi javakban, de nem tapadnak hozzájuk. Ha van, hálásan köszönik a Mennyei Atyának, ha nincs, akkor az Atya gondviselésére bízzák magukat, és elégedettek a kevéssel.
Ezt a nem-odatapadást, szabadságot, lelki szegénységet úgy érjük el, hogy táplálunk magunkban egy bizonyos közömbösséget az e világi javakkal szemben, legyenek azok anyagi vagy szellemi javak, legyen az egészségünk, legyen a karrierünk, a munkánk, munkahelyünk. Mindezt Isten adta vagy az Istentől kapott képességeinkkel, erőkkel, egészségünkkel szereztük. Ez egyrészt azt is jelenti, el is kell majd mindennel számolnunk Istennel, vissza is kell adnunk mindent Neki.
Ide illik Jób könyvéből az ő szenvedésben, veszteségben kimondott bölcsessége: „Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Ő neve!” (Jób 1, 21) Mostanában sokszor kellene erre a szent közömbösségre gondolnunk. Állandóan riogatnak bennünket azzal, hogy őszre nem lesz se gáz, se villany, se kenyér, vagy legalábbis minden nagyon drága lesz.
Ha hagytuk magunkat, akkor korábban a járvánnyal riogattak. Ha hagyjuk magunkat, akkor most a gazdasági összeomlással riogatnak. Ha ez elmúlik, akkor majd jön más. Nekünk nem szabad félelemben élnünk. Amikor elvesztünk valamit, nem szabad úgy viselkednünk, mintha Isten igazságtalanul megkárosított volna minket. Mindegy, hogy anyagi javakról van-e szó, mint most nagyon sok ukrán család esetében, vagy betegségről, ami valószínűleg előbb-utóbb utolér bennünket, vagy esetleg szeretteink váratlan haláláról.
Semmilyen megpróbáltatásban nem károsít meg minket az Isten. Csak azt kell hajtogatnunk Jóbbal: „Isten adta, Isten elvette. Áldott legyen a neve!” Akármilyen nagy gazdasági összeomlásba kerülünk is, Isten törődik velünk, számon tart minket. Lehetünk betegek, akkor is Isten tenyerén vagyunk. Akit elszólít mellőlünk, azt Ő magához szólítja az örök boldogságba, ahova nekünk is vágyakoznunk kell.
Ha tudjuk ilyen módon kezelni ezeket a dolgokat, eseményeket, fájdalmakat, a Jóbra jellemző közömbösséggel, akkor mindig meg fogjuk kapni Istentől a kellő lelki erőt és bölcsességet, és tudjuk, hogy az adott pillanatban mit kell tennünk. Ez a szóban forgó szent közömbösség nem jelent tétlen beletörődést a dolgokba, hanem higgadt, derűs hozzáállást, nyugodt ráhagyatkozást az Atya gondviselésére és szeretetére. Mindez még sokkal tevékenyebbé tesz bennünket, míg a körömrágó, tehetetlen aggodalmaskodás megbénít minket.
A másik dolog, amit nagyon tudomásul kell vennünk, hogy a több-kevesebb anyagi javak, a több-kevesebb pozíció, a több-kevesebb egészség kötelességet jelent. Nem öntelt elégedettséget, hogy nekem van, és azzal ámítom magam, hogy sok évig eltart. Amid van, az feladatot jelent a számodra, hogy meglásd azt, aki melletted, körülötted van, és észre kell venned, hogy neki kevesebb van abból, amiből neked több van. Ez bármire vonatkozik, és nem csupán valami kis alamizsnára, amit odacsúsztatsz a koldusnak. Jézus nagyon egyértelmű ezzel kapcsolatban.
Újra és újra el kell olvasni Máté evangéliumából az utolsó ítéletről szóló részt: Mt 25, 31–46. Ha ezt és más részeket is figyelmesen olvasunk az evangéliumokból, akkor észrevesszük, hogy Jézus tőlünk nem csupán egy erkölcsi normának való megfelelést kér vagy szorgalmaz, hanem sokkal többet: küldetést, feladatteljesítést embertársaink iránti.
Az még nagyon fontos, hogy Jézus nem támaszt semmilyen korlátokat és feltételeket, hogy kinek kell a segítségére lennünk, sőt nagyon hangsúlyozza, hogy annak is, aki ellenségünk, aki bántalmaz minket. Az éhes embert nem kell kikérdezni, hogy becsületes-e, hogy a maga hibájából nincstelen-e, a börtönben lévő látogatásánál sem mondja, hogy csak azokat, akik ártatlanul vannak a börtönben. Valójában nem annak adjuk, amit adunk, aki kapja, hanem a benne lakó Jézusnak adjuk. Ennek a tudatnak és szándéknak kell vezérelnie minket. Jézus a szó szoros értelmében eggyé vált minden emberrel. Ezért értékes minden megértés, elfogadás, segítség, támogatás, amit azzal a hittel teszünk, hogy Jézusnak tesszük. Teljesen független ez az érték attól, hogy emberileg nézve megérdemli-e vagy nem az, akinek tesszük.
Mind ez csak akkor lehetséges, ha megszabadulunk az önző, a csak magunkra figyeléstől, és szem előtt tarjuk, hogy életünket, erőnket, egészségünket, képességeinket, anyagi javainkat, pozíciónkat és mindent azért kaptunk ajándékba Istentől, hogy mindig és mindenütt használjunk vele másoknak, és hogy ezeket fokozatosan vissza is kell adni Istennek. Ő számon fogja kérni, miként kamatoztattuk mindezt a földi életünk során.
