Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Montenegróból és Észak-Macedóniából érkező hivatásos kamionsofőrök ma Szkopjéban tartanak megbeszélést arról, milyen lépéseket tegyenek a schengeni országokban való korlátozott tartózkodás problémájának megoldása érdekében.
Neđo Mandić, a Szerbiai Nemzetközi Fuvarozók Egyesületének elnöke korábban a Betának nyilatkozva azt mondta, az Európai Bizottság eddig semmilyen megoldást nem kínált a korlátozás megszüntetésére.
Mandić a hét végére találkozót is bejelentett az illetékes uniós mobilitási és közlekedési főigazgatóság képviselőivel, hogy megoldást találjanak a kamionsofőrök mentesítésére az EU 90/180 napos szabálya alól.
Elmondta, hogy Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Észak-Macedónia fuvarozói egyesületei levelet küldtek az Európai Uniónak, és találkozót kértek. Azt javasolták, hogy a megbeszélést Belgrádban vagy Brüsszelben tartsák meg, de várhatóan online egyeztetés lesz, ami Mandić szerint nem megfelelő forma egy olyan súlyú probléma rendezésére, amely miatt a sofőrök nem tudják egész évben végezni munkájukat.
Hozzátette, hogy az illetékes uniós főigazgatóság három vezetője augusztus 12-éig szabadságon van, ezért a tárgyalás várhatóan visszatérésük után kezdődhet meg.
TOVÁBBRA IS KIUTASÍTJÁK A SOFŐRÖKET
– A nyugat-balkáni országok sofőrjeit, akiket a schengeni övezetben találnak, továbbra is kiutasítják, a kamionokat pedig visszatartják. Ez azután is folytatódik, hogy április 10-én az Európai Bizottsággal megállapodás született arról, hogy az addig a schengeni övezetben töltött napokat törlik, és újraszámolják a tartózkodási időt. Azok a sofőrök, akik az elmúlt hat hónapban már elérték a 90 napos kvótát, továbbra sem léphetnek be Horvátországba, Magyarországra vagy Romániába – mondta Mandić.
Hangsúlyozta, hogy a 90/180 napos szabály 2025. októberi bevezetése óta nem történt érdemi változás, amely lehetővé tenné a fuvarozóknak a nemzetközi szállítás zavartalan végzését. A szabály a schengeni övezet országaira vonatkozik, amely az EU-tagállamok mellett Izlandot, Norvégiát, Svájcot, Liechtensteint, Monacót, San Marinót és a Vatikánt is érinti.
Január végén a szerbiai és bosznia-hercegovinai fuvarozók négy napon át blokád alatt tartották a határátkelők teherforgalmi termináljait, ám akkor sem született megoldás arra, hogy mentesítsék őket a schengeni országokban való korlátozott tartózkodás szabálya alól.



